Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A hitelből finanszírozott támogatást szerdán jelentették be.
Közzétette az Európai Bizottság azt, hogy az egyes országok mi alapján és mekkora források lesznek jogosultnak az új támogatási keretből. A 2021-től induló, 750 milliárdos kötvénykibocsátásból finanszírozott keretet szerdán jelentette be Ursula von der Leyen, a bizottság elnöke. A keret legnagyobb része, 560 milliárd euró az úgynevezett Helyreállításai és Rezilienciaépítési Eszköz, amely a koronavírus-járvány utáni helyreállításhoz, fellendüléshez szükséges közberuházásokat és reformokat támogatja majd. Ebből 310 milliárd vissza nem térítendő támogatás, 250 milliárd pedig kölcsön finanszírozható, utóbbit a kedvezményezettek fizetik majd vissza a bizottságnak.
A támogatás valamennyi tagállam számára elérhető lesz, de elsősorban azokra a térségekre összpontosít, amelyeket a legnagyobb mértékben sújtja a mostani válság. A vissza nem térítendő támogatásokat egy kulcs alapján határozzák meg, amely a következő tényezőket veszi figyelembe
Ez alapján Magyarország 6629,54 millió euróra, napi árfolyamon számítva folyó áron nagyjából
2320 milliárd forintra lenne jogosult, ez a teljes keret csaknem 2 százaléka.
Efölött hitel igényelhető, amely elvileg nem haladhatja meg a bruttó nemzeti jövedelem 4,7 százalékát, kivételesen esetben mégis lehetséges az emelés.
A legtöbb forrásra az olaszok és a spanyolok tarthatnak igényt, a keret nagyjából 20-20 százalékát kaphatják. A franciáknak járna az egytizede, a lengyeleknek 8,65 százaléka. A Magyarországhoz hasonló méretű, ám magasabb munkanélküliségi arányú portugálok több mint 4 százalékra tarthatnak igényt.
A támogatások és hitelek igénybevételéhez szükséges egy összehangolt helyreállítási reformterv elkészítése, amelyhez 2024-ig meg kell határozniuk a reformok és beruházások menetrendjét. A támogatások és hitelek folyósítására több részletben, a tagállamok terveiben meghatározott részcélok és célértékek teljesítésével összhangban kerül majd sor.
A magyar kormány egyelőre nem nyilatkozott, mit gondol a tervről. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón azt mondta - utalva arra, hogy az EU története során először az Európai Bizottság hitelfelvételéből kívánja finanszírozni a tervet: "jól meg kell fontolni, akarunk-e ebbe az irányba haladni."
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.