Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Nem nyithat homokbányát a tájvédelmi területen – egyelőre.
Nem minősítették át a tiszakóródi tájvédelmi területre tervezett homokbányák beruházását - írja az mfor.hu. A bányák megnyitásához szükséges környezeti hatásvizsgálati eljárás a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályának közlése szerint megszűnt.
Mészáros Lőrinc cégcsoportja tavaly decemberben kérvényezte a hatóságoktól a hatásvizsgálatot, majd később annak szüneteltetését. Ezzel arra játszottak, hogy fél év szünet alatt a kormány átminősíti a területet, és akkor már elindulhat a bányaművelés.
Az átminősítés azonban nem történt meg, így nem is volt értelme az eljárás folytatását kérni.
Azt nem tudni, miért akadt meg Mészáros beruházása, az mfor.hu szerint a koronavírus-járvány miatt lelassult ügyintézés miatt maradhatott el az átminősítés.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.