A hozzátartozói nyugellátás – az özvegyi nyugdíj, az árvaellátás és a szülői nyugdíj – jogosultsági feltételrendszere nem egyszerű. Van ezeknek törvényi minimuma, hogyan alakul a mértékük, ha a jogszerző a halála időpontjában már részesült valamilyen nyugellátásban, nyugdíjszerű ellátásban, vagy aktív dolgozóként hunyt el? Az Adózóna cikke ezeket járja körbe.

A társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretén belül megállapítható hozzátartozói nyugellátások – özvegyi nyugdíj, árvaellátás, szülői nyugdíj – alapja az a sajátjogú nyugdíj, amely az elhunyt jogszerzőt a halála időpontjában megillette vagy megillette volna.

A lényeg, hogy aki után igényelnénk a hozzátartozói nyugellátást, a halála időpontjában részesült-e valamilyen a társadalombiztosítás keretein belül megállapított nyugellátásban, nyugdíjszerű ellátásban, vagy nem részesült semmilyen ellátásban, illetve aktív dolgozóként hunyt-e el.

Amennyiben az elhunyt jogszerző öregségi nyugdíjasként hunyt el, abban az esetben a hozzátartozói nyugellátást az öregségi nyugdíja összegéből kell kiszámítani. Ugyanez az elv érvényesül, ha az elhunyt jogszerző az elhalálozása időpontjában

• korhatár előtti ellátásban,
• szolgálati járandóságban,
• táncművészeti életjáradékban,
• vagy átmeneti bányászjáradékban részesült,

ugyanis a hatályos jogi szabályozás meghatározza, hogy ezek az öregségi típusú ellátások, a jogszerző halálával automatikusan öregségi nyugdíjnak tekintendők.

Ezekben az esetekben a hozzátartozói nyugellátás megállapítása iránti igényeket a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságához kell előterjeszteni, az igények elbírálására ez a szerv rendelkezik hatáskörrel.

Ha az elhunyt jogszerző aktív dolgozóként hunyt el, vagy a halála időpontjában nem részesült semmilyen ellátásban, illetve megváltozott munkaképességű személyek ellátásaiban – rehabilitációs, rokkantsági ellátásban – részesült, a hozzátartozói nyugellátás alapja az az elméleti összeg lesz, amely az elhunyt jogszerzőt elhalálozása időpontjában öregségi nyugdíjként megillette volna.

Ezekben az esetekben viszont a hozzátartozói nyugellátás iránti igényt az igénylő lakóhelye szerint illetékes kormányhivatal családtámogatási és társadalombiztosítási/nyugdíjbiztosítási főosztálya bírálja el.

Mivel a jogszerző a halála időpontjában nem minősül nyugdíjasnak, ezért a nyugellátás alapjául szolgáló havi átlagkeresetet az elhunyt jogszerzőnek az 1988. január 1-től a halála időpontjáig szerzett kereseti adataiból fogják kiszámítani.

Az ilyen igények elbírálásakor azt nézik, hogy az elhunyt a halála időpontjáig megszerezte-e a szükséges szolgálati időt, ha nem, akkor elutasítják a kérelmet.

Az előzőekben említett szolgálati idő és átlagkeresetből kerül majd kiszámításra annak az öregségi nyugdíjnak az elméleti összege, amely a jogszerzőt a halála időpontjában megillette volna.

Speciális nyugdíjszámítási módként lehet megemlíteni azokat az eseteket, amikor az elhunyt jogszerző a halála időpontjában

• korhatár előtti ellátásban,
• szolgálati járandóságban,
• táncművészeti életjáradékban,
• vagy átmeneti bányászjáradékban részesült

és ezen ellátások folyósítása mellett a haláláig legalább 365 napon át keresőtevékenységet folytatott, mely alapján további 365 naptári napi szolgálati időt szerzett.

Ezekben az esetekben, a hozzátartozó kérelmezheti, hogy az eljáró nyugdíjbiztosítási szerv számolja ki azt az elméleti öregségi nyugdíjat, amely az elhunyt jogszerzőt a halála időpontjában az újonnan szerzett szolgálati idő alapján megillette volna, és ezt az elméleti összeget kell összevetni az elhunyt jogszerző részére a halála időpontjában ténylegesen folyósított korhatár előtti ellátás összegével, a hozzátartozói nyugellátások összegének alapja pedig a magasabb összeg lesz.

E kettős számítás kizárólag a hozzátartozó kérelmére végezhető el, mely kérelem benyújtására legkésőbb az elhunyt jogszerző halálát követő hat hónapon belül nyílik csak lehetőség.

A cikk folytatásáért kattintson ide.