Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A lap szerint a korábban Orbán Viktort is szállító gép az utóbbi két hétben megállás nélkül ingázott európai nyaralóhelyek és Budapest között.
Két hét alatt minimum 33 millió forintot égetett el az az OE-LEM lajtsromszámú Bombardier Global 600-as magángép, amely arról híresült el, hogy fideszes vezetőket és a rendszer gazdasági elitjét szállítja – írta a Népszava. A luxusfelszereltségű repülőn Orbán Viktor miniszterelnök is utazott már.
A lap a repülési adatokat rögzítő Flightaware.com adatai alapján most arról számolt be, hogy OE-LEM az utóbbi időszakban alig pihent a földön,
ugyanis folyamatosan ingázott Budapest és népszerű horvátországi, ciprusi, spanyolországi nyaralóhelyek, illetve a francia Riviéra között.
A gép ezúttal Szijjártó Péter luxusjachtozása miatt került a hírekbe, mert lehetséges, hogy a külügyminiszter is igénybe vette a Bombardier szolgáltatásait. Bár erre nincs konkrét bizonyíték, csak az az egybeesés, hogy Szíjj László jachtja, amin tehát Szijjártó is rajta volt,
nem sokkal azután futott ki a spliti kikötőből, hogy az OE-LEM leszállt a város repülőterén.
A Flightaware.com-on látható adatokból az is látszik, hogy augusztus 12-e óta a luxusgép húsz alkalommal repült, és összesen 24,7 órát töltött a levegőben. Egy ilyen Bombardier üzembentartási költsége az erre specializálódott Aircraftcalculator oldal szerint óránként 4,5-6 ezer dollár között mozog – írta a Népszava, amely szerint így a repülő a másfél hetes időszakban
33 és 44 millió forint közötti összeget költhetett el, ennyibe kerül ugyanis az üzemanyag és a jármű „kopása”.
Ebben azonban még nincs benne az OE-LEM leszállási, parkolási díja, továbbá a kezelő személyzet bére. A Népszava szerint a pontos összeget azért sem egyszerű kiszámolni, mert a díjtételek eltérőek az egyes repülőtereken. A lap ezért csak becsült számokat közöl, ezek alapján az OE-LEM legutóbbi útjainak költségei, írják, "bőven 50 millió forint fölött voltak".
(Kiemelt képünk illusztráció.)
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
A minisztériumnak világossá kell tennie, hogy Gustav Klimt Afrikai herceg című festményének kiviteli engedélyeztetési folyamata során becsapták őket, vagy ők hibáztak. Enélkül rajtuk marad a gyanú, hogy valami még súlyosabb dolog történt – állítja Molnos Péter művészettörténész.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Az őrmestert a történtek után eltiltották minden szakmai és nyilvános szerepléstől, és a tervezett előadásait sem tarthatta meg.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.