Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A társaság a beépített banki ember, hamis igazolások és strómanok segítségével még 18 millió forint hitelt is felvett.
Belső banki kapcsolattal rendelkező bűnszövetséget számoltak fel budapesti nyomozók – adta hírül a rendőrség honlapja. Az ügy tavaly áprilisban indult, amikor egy budapesti nő megdöbbenve látta, hogy a bankszámláján lévő 62 millió forintját a tudta és beleegyezése nélkül elutalták egy ismeretlen számlára.
Mint a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói kiderítették, K. Györgyné és az élettársa, B. Sándor rávett egy banki ügyintézőt, V. Gergőt, hogy biztosítson nekik hozzáférést a nő számlájához a netbankon keresztül, ahonnan az általuk beszervezett stróman bankszámlájára utalták a pénzt, majd felvették.
A páros munkáját az ügyintézőn kívül még két férfi – H. János és F. László – is segítette, ők gondoskodtak a strómanok, legtöbbször nehéz sorsú emberek beszervezéséről, valamint arról, hogy legyen olyan bankszámla, ahová a jogosulatlanul megszerzett pénzt átutalhatják.
A rendőrök előbb, még májusban V. Gergőt, majd júliusban K. Györgynét fogták el, a szökésben lévő B. Sándor ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki. A férfi decemberben feladta magát.
A rendőrök a K. és B. használatában lévő autók átkutatásakor közel 54 millió forintot és 1 millió forint értékű ékszereket találtak; lefoglalták őket, valamint zár alá vettek egy ingatlant is.
A nyomozás során felvedőtött, hogy a társaság hasonló módszerrel – szintén V. Gergő közreműködésével – az egyik fővárosi banknál négy alkalommal strómanok nevére igényelt 18 millió forint hitelt. A gyanú szerint ebben H. Miklós Sándor volt a segítségükre, ő állított ki különböző jövedelemigazolásokat és hamis bankszámlakivonatokat a hitelt igénylőknek. H.-t február elején sikerült elfogni.
A rendőrök a 25 éves V. Gergőt, az 47 éves K. Györgynét és a 38 éves B. Sándort
miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
Az 58 éves H. Jánost és a 28 éves H. Miklóst
az 58 éves F. Lászlót pedig pénzmosással.
A fővárosi banknál igényelt hiteleket felvevő négy férfit a nyomozók csalás és közokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
K. Györgyné bűnügyi felügyelet alatt áll, B. Sándor letartóztatásban van, a társaik szabadlábon védekeznek.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.