Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A gyártó szerint kereskedelmi forgalomba nem került a vakcinájuk, elérhetetlen a magánszektor számára.
Az AstraZeneca az Európai Unióval kötött szerződésen kívül nem engedélyezett semmilyen egyéb szállítást. Kezdettől fogva az volt a megközelítésünk, hogy a vakcina kifejlesztését a nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetre adott válaszként kezeljük, nem pedig kereskedelmi lehetőségként; ennek megfelelően nem lehetséges Európában a vakcina értékesítése vagy disztribuciója a magánszektor számára
– írta az Astrazeneca pénteken.
A brit vakcinagyártó arra reagált, hogy a Bild szerint komoly mennyiségű Astrazeneca vakcina bukkant fel a feketepiacon, amit négyszeres áron kínálnak azokat a kormányoknak. A lap azt állította, hogy ügynökök ajánlják a Nagy-Britanniában gyártott AstraZeneca vakcinákat összesen 100 millió adagos tételben. A minimális rendelési tétel állítólag 1 millió vakcina.
Milliós tételben árulják az Astrazeneca vakcináját kormányoknak a feketepiacon
A társaság közölte, hogy a szállítmány felét az EU, a másik felét a nemzetközi ellátási hálózatából teljesíti. Ezzel arra a keddi értesülésre reagáltak, miszerint csak a vállalt mennyiség felét tudnák leszállítani.
Az Astrazeneca a közleményében most azt írta, hogy amennyiben valaki kereskedelmi forgalomban kínál vakcinát, akkor az minden bizonnyal hamisítvány, ezért el kell utasítani, és be kell jelenteni a helyi egészségügyi hatóságoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.