Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Szeptember végén 13 százalékra csökken az irányadó kamat, és újra az alapkamat lesz az irányadó, a tavaly ősszel bevezetett „ideiglenes” vészeszközök egy részét a jegybank pedig kivezeti. Októbertől csökkenhet az alapkamat, de nem lesz monoton, kiszámítható kamatcsökkentési pálya, és a kamatszint az infláció fölött marad majd. Jegybanki gazdaságélénkítés sem lesz, a cél mindenek felett az infláció letörése.
A Monetáris Tanács az alapkamat 13 százalékos szinten tartása mellett döntött az irányadó kamat, vagyis az egynapos betéti eszköz kamatának 100 bázispontos csökkentéséről is, 14 százalékra – mondta el Virág Barnabás jegybanki alelnök a döntést követő tájékoztatón.
Az alelnök elmondása szerint ha minden jól megy, akkor a Monetáris Tanács folytatja a megkezdett kamatcsökkentési ciklust a jelenlegi ütemben. Ami azt jelenti, hogy az irányadó kamat szeptember végén hozzázár az alapkamathoz. Ezt követően új szakaszba lép a monetáris politika.
Októbertől az alapkamat is csökkenhet
A korábbi ígérethez híven („előre tekintő iránymutatás” nyújtása), és ahogy az várható volt, az alelnök valamit elárult a hogyan továbbról. A jegybanki eszköztár egyszerűsítése várható, kivezetik azokat az eszközöket, amelyekre már nincs szükség. A pénzpiaci stabilitást, a forint árfolyamát támogató eszközök maradnak: pl. a swapeszközök és a devizakötvény-aukciók.
Tehát – ha minden jól megy – az egynapos betéti eszközt a jegybank kivezeti.
Ami a további kamatcsökkentést illeti, az alelnök most már nem mondta, hogy az alapkamat csökkentése ne volna az asztalon, de azt sem erősítette meg, hogy mindenképpen elindul a folyamat. Szeptember után a kamatkondíciókról havonta, adatvezérelten és rugalmasan dönt majd a Monetáris Tanács. Magyarán lehet számítani további kamatcsökkentésekre, de – mint fogalmazott – a tanács nem „robotpilótaként” fog dönteni, nem lesz kiszámítható, monoton lépésekkel haladó kamatpálya.
Marad a monetáris szigor
A jegybanki szigor fenntartása várható, beleértve a pozitív reálkamat fenntartását – vagyis
a jegybank az aktuális infláció szintje fölött fogja tartani az irányadó kamatot (ami szeptember végétől várhatóan újra az alapkamat lesz).
És gazdaságélénkítő lépésekre sem érdemes számítani. Virág Barnabás azt mondta, a "közellenség" változatlanul az infláció, 2024-ben is tovább kell vinni a dezinflációt. A pénzpiaci stabilitás fenntartása (vagyis a stabil forintárfolyam fenntartása) és a 3 százalékos inflációs cél elérése lesz fókuszban.
A gazdasági növekedés beindításához az infláció gyors letörése kell – hangsúlyozta Virág, kiemelve, a gazdasági visszaesés elsődleges oka a magas infláció, amely miatt drasztikusan visszaesett a belső kereslet, a háztartások fogyasztása, illetve a magas infláció a beruházásokat is visszafogja.
A jegybank pandémia idején, illetve korábban a 2010-es években vastagon kivette a részét a gazdaságélénkítésből eszközvásárlási programokkal, hitelprogramokkal, Matolcsy György elnök deklarálta, hogy a jegybank feladatának tartja a gazdasági növekedés erősítését. A mostani tájékoztatás szerint
hiába van historikus visszaesésben a gazdaság, élénkítés nem lesz, az ugyanis az inflációt erősítené.
Virág kérdésre válaszolva arra is utalt, hogy a Monetáris Tanács majdani kamatdöntéseit nem fogja befolyásolni, hogyan alakul a GDP, a prioritás az infláció letörése lesz, mert azon keresztül vezet az út a fenntartható gazdasági növekedéshez való visszatéréshez.
Ez aligha jó hír a kormánynak, amely régóta kiemelten sikerként igyekszik kommunikálni a gazdasági növekedést (már amíg volt olyan), a pandémia óta pedig eléggé látványos, hogy ha választani kell a gazdasági növekedés élénkítése és az infláció féken tartása közt, a kormány inkább a gazdaságélénkítést választja. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter pedig több ízben utalt rá, hogy a jelenlegi kamatokat túlzottan magasnak tartja, mert lefojtják a gazdaságot.
Ha úgy nézzük, nem is olyan magas a hazai infláció
A jegybank makrogazdasági előrejelzéseit tartalmazó Inflációs jelentés következő kiadása szeptemberben esedékes, ebben természetesen felül fogják vizsgálni a legutóbbiban szereplő GDP-előrejelzést is. Abban a jegybank 0-1,5 százalékos növekedést prognosztizált (a kormány a költségvetést 1,5 százalékos növekedés alapján tervezte) – adva, hogy az év eddigi része a várakozásoknál rosszabbul alakult, ezt minden bizonnyal lefelé módosítják. Bár az erre vonatkozó kértdésre Virág kitérő választ adott.
A gazdasági aktivitást mutató adatok alapján a harmadik negyedévben fokozatos javulás kezdődött. Közeledünk a vonalhoz, de még nem vagyunk fölötte – mondta, arra utalva, hogy
a gazdaság jelen pillanatban is technikai recesszióban van.
Azonban még ebben a negyedévben visszatérhetünk a vonal fölé, vagyis beindulhat a növekedés.
Ami az inflációt illeti, az alelnök arról sem mondott konkrét előrejelzést, csak annyit, hogy várhatóan már az „ősszel” az egyszámjegyű tartományba süllyed. Illetve, hogy szeptemberben már pozitív tartományban lesz a reálkamat. Mivel szeptemberben az irányadó kamat/alapkamat 13 százalékos lesz, az inflációt ezek szerint ennél alacsonyabbra várja a jegybank. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, Virág elődje a jegybanknál a Tranzit fesztiválon azt mondta, az infláció augusztusban 16 százalékra lassul, szeptemberben pedig már 11-12 százalék környékére, majd októberben 9-10, novemberben 8, decemberben pedig 7 százalékos lesz.
Virág Barnabás felhívta rá a figyelmet, hogy a jelenlegi, toronymagasan Európa-bajnok éves inflációban benne van a tavaly év végi drasztikus áremelkedés. Ha a decemberi árakhoz viszonyítjuk a mostaniakat, akkor a magyarországi áremelkedési ütem nem lóg ki a régiós országok sorából.
Az alelnököt megkérdeztük a jegybanktörvény módosításáról, amelynek terve - mint a hvg.hu elsőként megírta - jelenleg az Európai Központi Bank jóváhagyására vár. Nem kicsi a tét, hiszen a jegybank több száz milliárd forintos veszteséget görget maga előtt, amit a törvény szerint az államnak kompenzálnia kellene, a mostani javaslat éppen ennek elodázását tenné lehetővé. Virág szerint az EKB "nagyon rövid időn belül" válaszolhat, ennek megfelelően döntenek majd a folytatásról. Hozzátette azonban, hogy a jegybank "legfontosabb tőkeeleme a hitelesség", vagyis nem az számít, milyen előjelű a mérlege, sokkal inkább az, mennyire tud hatékony lenni az árstabilitás megteremtésében.
Működhet évekig tőkehiányosan a Magyar Nemzeti Bank?
A Pénzügyminisztériumnak százmilliárdokat kellene költenie a jegybank feltőkésítésére, azonban erre egyetlen forint sincs a jövő évi költségvetésben. Inkább a jegybanktörvényt módosítják, amelyről hamarosan tárgyalnak az Európai Központi Bankkal. Bármilyen megoldás születik, a számlát végül az adófizetők állják.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.