Pozitív változást tapasztalnak az itt működő német cégek

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara évek óta készít felmérést tagvállalatainak körében, és ezek szerint Magyarország idén már jóval a régiós átlag fölött szerepelt a bürokráciával, a közigazgatással való elégedettség terén.


Elindulhat a EU-eljárás a Malév bajba került leánya miatt

Megalapozottnak találta az Európai Bizottság versenyjogi főigazgatósága azt a beadványt, amelynek feltételezése szerint a repülőgépek földi kiszolgálását végző Malév Ground Handling Zrt. a közösségi joggal ellentétesen vett igénybe állami támogatást – állította a Magyar Nemzet.













Gigantikus üregbe szakadt bele egy floridai ház egyik oldala – fotó

Szó szerint eltűnt egy ház aljának egy része a floridai Apopkában, és óriási szerencse, hogy senki sem sérült meg a lakók közül. A helyszínen készített fotókon látszik, hogy hatalmas üreg keletkezett a ház alatt, és abba beleszakadt minden, ami csak felette volt, így a bútorok és egy tűzhely is. A padló egy része papírlapként lógott rá a csaknem 6 méter széles és 4,5 méter mély, aknatölcsérszerű gödörre. Egyelőre nem tudni, pontosan mi mosta ki a talajt az épület alól.