A magyar és a kelet-európai bébiszitterek hiányát nyögik a brit családok

Az utóbbi években nagyjából negyvenezer jómódú brit család szerződtetett szeptembertől július végéig bébiszittert. Többnyire egy fiatal európai nőt, aki a fedélért és némi zsebpénzért felügyelt a gyermekekre, és elvégzett bizonyos háztartási teendőket is. Csakhogy ez a rendszer most veszélyben van.





És akkor Gerendai Károly helyett a kocsma pultosa panaszkodott a Sziget miatt

A benzinkút, a gíroszos és az Auchan lett a Szigetre érkezők kedvence. Európában máshol nem annyira örülnek a turistáknak, több országban is tüntetnek ellenük. A vizes vb három héttel a lezárása után is tovább drágult, a BKV 92-szeres pótdíját tisztességtelennek minősítették, az amerikai elnök mögül pedig sorra hátrálnak ki a legnagyobb cégek vezetői. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.


Kivinnék a Bubit egészen Szentendréig egymilliárdért

A kormány meghatározta a Dunakanyar kiemelt turisztikai térségbe tartozó településeket, valamint elfogadta a térségben megvalósítandó egyes fejlesztésekről szóló, a 2017-2030 közötti időszakra vonatkozó stratégiai fejlesztési programot - derült ki a Magyar Közlönyben pénteken közzétett kormányhatározatból.



Fordulat a Tescónál: mégsincs alku a béremelésről?

Hatott a sztrájkfenyegetés, a Tesco belement az újabb béremelésbe. Legalábbis elsőre így tűnt a pénteki tárgyalások után, aztán az egyik szakszervezet közölte, a hírekkel szemben nem fogadták el az ajánlatot és mégis sztrájk jöhet.