Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A fapados légitársaság pilótahiánnyal küzd. A BBC megszerzett egy belső feljegyzést, amely azzal számol, hogy ez a helyzet az év végéig fennmarad. Emiatt napi 40-50 járatot törölnek.
Az EU szabályai szerint akkor jár kártérítés az utasnak, ha egyértelműen a légitársaság a felelős a járat kimaradásért, illetve a késésért. Ha az utolsó pillanatban mondja le a járatot a légitársaság, akkor teljes visszatérítés jár hét napon belül, illetve új jegyet köteles adni ingyen. A járat lemondása miatt a repülés távolsága szerint kérhető kártérítés: rövid távolság esetén 250 euró, középtávon 440 euró, hosszú távon pedig 600 euro jár. Ha a késés meghaladja a három órát, akkor szintén a távolságtól függően 200-600 eurós kártérítés jár – emlékeztet a BBC. Mindezt némiképpen eltérően értelmezi és kommunikálja maga a Ryanair. (A kártérítésről és az utasok jogairól korábbi cikkünkben részletesen írtunk.)
Kevesebb repülés, de nagyobb pontosság – ezt ígéri a Ryanair a következő hat hétre
80 százalék alá esett a pontossági mutató a fapados légitársaságnál és a pórul járt utasok tömegesen tiltakoztak. Ezért a Ryanair vezetése úgy döntött, hogy a következő hat hétben mintegy 2000 járatot töröl. A cél az, hogy elérjék a 90 százalékos pontossági mutatót – mondta a cég kommunikációs igazgatója. Ez járatainknak kevesebb mint a 2 százalékát érinti – tette hozzá. Mivel indokolta a Ryanair azt, hogy a menetrend betartásának mutatója 80 százalék alá esett?
Mindenekelőtt a sztrájkokkal és azzal, hogy végül is ki kellett adni az agyonhajszolt személyzet szabadságát. Ezen kívül pedig ott az időjárás, mint örök hivatkozási alap. A pilóták azért sztrájkoltak, mert annyira túlhajtották őket, hogy az már veszélyeztette a repülés biztonságát. A Ryanair nem is titkolja, hogy egyetlen célja a profitszerzés. Általában csak az utolsó pillanatban jelentették be a járatok törlését. Volt olyan utas, aki a repülőtéren értesült erről. Meg is indult a tömeges tiltakozás a Twitteren és más fórumokon.
Csakhogy a Ryanair fütyül erre, miután az alacsony árak miatt a fapados légitársaság rengeteg új utast vonz. Most sem az utasok miatt döntöttek a járatok ritkítása mellett, hanem azért, mert a repülőtereken plusz pénzeket kell fizetni, ha nem tartják be a menetrendet. A BBC szerint 20 millió eurós kártérítést kell fizetni a pórul járt utasoknak, akiknek mindenesetre azt ajánlják, hogy ne támaszkodjanak a rutinra, hanem nézzenek utána: valóban indul-e Ryanair gép abba a városba, ahova el szeretnének jutni.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Diego ügyvezetőjével beszélgettünk.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?