Kisebb vagyont költenek el évente a vidéki egyetemeken a külföldi diákok
Évente mintegy 43 milliárd forintot költ el a Debrecenben, Pécsett és Szegeden tanuló közel 11 ezer külföldi hallgató.
Évente mintegy 43 milliárd forintot költ el a Debrecenben, Pécsett és Szegeden tanuló közel 11 ezer külföldi hallgató.
MTI
A letelepedési államkötvények átláthatatlanul működő kereskedő cégeket gazdagítanak, Magyarország azonban egy fillér haszonra sem tesz szert – ezt állapította meg a Transparency International Magyarország és az Investment Migration Council közös tanulmánya.
hvg.hu
Nem akarja az EU megmondani, mennyi legyen a tb-járulék Magyarországon - erről is beszélt az illetékes főbiztos, miután találkozott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel.
hvg.hu
Úgy tűnik, Gyárfás Tamás távozásával konszolidálódott a helyzet.
hvg.hu
Bár Magyarországon a jogosultak több mint a felének 100 ezer forintnál is alacsonyabb a nyugdíja, akad néhány nyugdíjas, akinek milliós összegeket utalnak.
unknown
Sokáig elérhetetlen volt az oldal, ahol mától ellenőrizni lehet, milyen szja-bevallást készített a NAV azoknak, akiknek van ügyfélkapujuk.
hvg.hu
A benzin és a gázolaj is olcsóbb lesz szombattól.
MTI
Az Orbán Viktor vejét is ismerő Varga Lajos cége naponta nyer el szinte egy új közbeszerzést.
hvg.hu
Ugyan 25 bázisponttal emelte az amerikai alapkamatot a Fed, a dollár tegnap este óta esik.
hvg.hu
Alkudoznak a szakmai szövetségek a kormánnyal a sarccsomagról, és kisült, nem is olyan fontos a vevők kényelme: a tervezet szerint ha egy lánc fizet a hatóságnak, nem kell felvennie újabb eladókat.
hvg.hu
Terjeszkedik a felcsúti polgármester tokaj-hegyaljai birodalma: lett egy újabb borászata is, közvetlenül az után, hogy „szakmai befektetőként” a régió egyetlen ötcsillagos hotelére is rátette a kezét.
Egyelőre a kisebb verzió épül meg, de ha igény van rá, kibővítik a komplexumot.
hvg.hu
Kötelező vételi ajánlatot tett a Konzum az Opimus részvényeire.
hvg.hu
Hatéves közvilágítás fejlesztési projektről állapodott meg a nemzeti közműszolgáltatási rendszerhez csatolt Démász és a kecskeméti önkormányzat. Több városrész villamos hálózatát újratervezik.
hvg.hu
Patai Mihály a Heti Válasznak adott interjúban cáfolta, hogy Matolcsy György az egyik Országház utcai luxuslakásában lakott volna. A jegybankelnök ezt korábban nem cáfolta egyértelműen, és azt állította, hogy lejáratókampányt folytatnak ellene.
hvg.hu
Tegnap még hiába keresték az szja-bevallások tervezetét az Ügyfélkapun, ma viszont már megjelentek a dokumentumok.
hvg.hu
Egyelőre igen kedvező áron kapható a Nimuno vágható, puha és bárhová felragasztható Lego-alapja.
hvg.hu
A helyi gazdaság leépülése miatt elnéptelenedik a város. Eddig kínaiak érdeklődnek, ők marihuánát termesztenének az oregoni fantomvárosban.
hvg.hu
A vikingek is inkább a szárazföldet választották, hogy elkerüljék a viharos tengerszakaszt, amit most alagúttal old meg a norvég kormány.
hvg.hu
Pénzügyi szakembereket és informatikusokat keresnek a GE szolgáltató központjába, amely már így is közel kétezer főt foglalkoztat.
MTI