A menekültellenes plakátok után Matolcsyék kommunikációját is ők csinálják

A jelek szerint kormányzati körökben nagyon bejött az a kékplakátos kampány, amellyel a menekültellenes népszavazás előtt igyekeztek elriasztani a szavazókat az unió befogadó politikájától. A kampányt kiötlő cégcsoport azóta sorozatban nyeri a közbeszerzéseket. Ezúttal egy 450 millió forintos megbízást kaptak a Magyar Nemzeti Bank kommunikációs feladatainak ellátására.







Proteinpor készül a madárinfluenzás csirkékből

Eddig több mint 3,2 millió állatot kellett leölni az országban a madárinfluenza miatt, az ágazatot durván 7 milliárd forintos veszteség érte. A leölt állatok teteme asztalra már nem kerülhet, de találtak módot a hasznosításukra.









Új módszerrel hajtja be a köztartozásokat a NAV

Új módszert alkalmaz a NAV a köztartozások behajtásánál, egyebek közt kényszerítő lépések helyett jóval többször küldött felszólítást az adósoknak – mondta Tállai András, a hivatal vezetője a Magyar Időknek.




Gázkereskedő-váltás: akár a felét is megspórolhatja a jelenlegi gázdíjnak

Gázkereskedő-váltással sokat takaríthatnának meg a cégek, mégis kevesen élnek a lehetőséggel. Azzal viszont ritkán szól a fáma, hogy ez a megtakarítás mekkora lehet. Megkérdeztünk néhány vállalkozót, ők hogyan értékelik a kereskedőváltást és tényleg sikerült-e spórolniuk az energiaköltségeiken.



Lázár mondhat mást, ha sarcolják, árat emel a multi

Amellett, hogy a kormány a tervezett "multicsomaggal" a költségvetési bevételekre hajt, egy mozdulattal nagyjából megoldhatatlan helyzetbe is kényszerítené a régóta gyötört multiláncok egy részét. A nyilvánosan elérhető adatok alapján ugyanis egyik-másikuknak 16-43 százalékkal kellene növelnie alkalmazottai számát.