Kirúghatják a NAV elnökét

Elengedhetik Tállai András kezét a Magyar Nemzet szerint. A lap információi szerint a NAV elnökének a nemzetgazdasági miniszterrel gyűlt meg a baja, de az utolsó csepp a pohárban egy tévés nyilatkozat volt a karácsonyi Erzsébet-utalványokról.


Megvan a béralku a kecskeméti Mercedesnél

Nemcsak az alapfizetés emelése, de a pótlékok növelése is hatással lesz a fizetésekre, így többeknél akár 45 százalékkal vastagabb lehet a boríték két év alatt. A korábbi, jövőre 7 százalékos alapbéremelésről szóló megállapodást a kormányzati intézkedések miatt további 3 százalékkal megtoldotta a Mercedes.




Új sikercégek újíthatják fel a Komjádit a világbajnokságra

A közbeszerzési tenderen két olyan vállalkozás nyert, amelyet az utóbbi időben egyre gyakrabban bíznak meg az állami szereplők különböző építési munkákkal. Bár nem Mészáros Lőrincről van szó, de az egyik cég nem teljesen független Mészáros köreitől.



Munka Angliában: kifakadt 30 munkáltató a Brexit miatt

A legnagyobb brit élelmiszeripari társaságok szerint drágábban és a jelenleginél kisebb választékban jutnának élelmiszerekhez a brit fogyasztók, ha a szektor a brit EU-tagság megszűnése után nem alkalmazhatna szabadon külföldi EU-munkavállalókat.





Ráfáztak a madárinfluenzára a francia kacsatenyésztők

A lehető legrosszabbkor, néhány héttel az év végi ünnepek előtt, november legvégén észlelték a H5N8-as madárinfluenza vírust Délnyugat-Franciaországban. Ez a régió a francia kacsatenyésztés fellegvára és a legnagyobb forgalmat karácsony és szilveszter táján bonyolítják le.









Számon kérik a kormányzati ígéreteket a zöldek

Energiaforradalmat követel a még mindig csak ígért megújuló alapú villamosenergia-termelési támogatási rendszer helyett a magyaroroszági Greenpeace. A zöldszervezet a kormány saját ígéretein keresztül vette sorra, hogy a jelenlegi rendszerben miért nem teljesülhetnek az évtized végéig tett vállalásaink.