szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Minek törődni azzal, hogyan élnek majd száz év múlva, 2017-ben az emberek? Egy most száz éve megjelent cikk mutatja, mekkora vita folyt arról, foglalkozzanak-e velünk az őseink.

Becsüljük meg, amit őseinktől örököltünk – legalábbis átgondoljuk ezt, ha látjuk, hogy az ősök valójában mennyit gondoltak ránk. Száz éve, 1917 telén például fagy és energiahiány köszöntött rá az Egyesült Államokra. Az USA több részén lázongások törtek ki, miután kifogytak szénből, és egyre többen kezdtek el azzal foglalkozni: mi történik, ha száz év alatt elhasználják a Föld szénkészleteit? A PaleoFuture oldal – amely azt gyűjti, régen milyen jövőt vártak az emberek -, talált rá a Chicago News egy épp száz évvel ezelőtti cikkére, amely azt fejtegeti: teljesen bolond, aki azzal foglalkozik, hogy mi lesz a világon 2017-ben.

A cikk szerint teljesen rövidlátó, aki azt mondja: szenet kell spórolni a következő generációknak. Nem, a szenet szerinte azonnal el kell használni, ha szükség van rá, az ugyanis tökéletesen elképzelhetetlen, hogy 2017-ben még ezzel fűtsön bárki is. Az igencsak optimista szerző úgy gondolta, hogy száz év múlva majd épp olyan sajnálattal mosolygunk az 1917-ben élő, szénnel fűtő embereken, mint ők, amikor eszükbe jut, hogy a nagyapáik még csak gyertyával tudtak világítani.

A márkushegyi szénbányát 2014-ben zárták be.
Stiller Ákos

De nem kellett sajnálni az újságírót akkor sem, amikor meg kellett álmodnia, miért is lesznek bölcsebbek az emberek 2017-re. Ő ugyanis úgy gondolta: talán majd addig kitalálják, hogy hogyan lehet eltárolni a Nap energiáját, és azt csöveken keresztül bevezetni a házakba. Ez egyébként nem számított akkor sem teljesen extrém gondolatnak, már a XIX. században is voltak kezdeti kísérletek, hogyan lehetne ezt a kihívást megoldani.

Persze a szerzőnek nem lett igaza így sem. Ugyan mára megváltozott a technika, de még az Egyesült Államokban is az energiaforrások harmadát adja a szén az ottani energiahivatal adatai szerint, a napelemek pedig 0,6 százalékát adják az energiafelhasználásnak. De legalább azt látjuk, hogy az őseink is ugyanannyit foglalkoztak velünk, amennyit mi gondolunk arra, vajon milyen lesz a világ 2117-ben.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!