Fél évre lenne elég a nyugdíj
Egy tanulmány szerint a szlovákiai nyugdíjreform eredménye, hogy egy idén születő fiú fél évi nyugdíjat élvezhet majd halála előtt. Szlovákiában nem a nyugdíjkorhatár emelés a gond, hanem az alacsony várható életkor.
Egy tanulmány szerint a szlovákiai nyugdíjreform eredménye, hogy egy idén születő fiú fél évi nyugdíjat élvezhet majd halála előtt. Szlovákiában nem a nyugdíjkorhatár emelés a gond, hanem az alacsony várható életkor.
hvg.hu
A Fővárosi Törvényszék azért utasította el az erőmű építésére vonatkozó adatnyilvánossági keresetet, mert kiderült, hogy a kért információk nem is léteznek. Ergo: nem is végezték el azokat a vizsgálatokat, melyek információkkal szolgáltak volna az új reaktorok előkészítéséhez.
hvg.hu
Egy kutatás szerint az amerikai munkavállalók 42 százaléka érzi úgy, hogy kötelező megnéznie a munkahelyi levelezését nyaralása alatt, a dolgozók több mint negyede pedig egyenesen bűntudatot érez, ha elmegy vakációzni. A technológiai fejlődés miatt elmosódnak a határok a szabadidő és a munkavégzés között, egyre többen foglalkoznak céges ügyekkel a nyaralás alatt is, döntően a fiatalok járnak ebben az élen.
hvg.hu
Szerződés szerinti gázmennyiség érkezik Magyarországra Ukrajna irányából - közölte Lakatos Edina, az FGSZ Földgázszállító Zrt. szóvivője hétfőn.
MTI
A magyar bankrendszer adósminősítési szempontjából negatív, hosszabb távon azonban több szempontból is kedvező hatásai lehetnek a Kúria által a devizaalapú hitelek ügyében múlt héten hozott döntésnek – állapítja meg hétfői elemzésében a Moody's Investors Service.
MTI
Kissé erősödött a forint hétfő délelőtt az euróval és a svájci frankkal szemben a bankközi kereskedésben.
MTI
Lettország után Magyarországon nőttek leginkább a vasúti jegyárak 2005 és 2012 között, jóval túlszárnyalva az üzemanyagárak növekedését. A 28 tagú gazdasági blokk vasúti közlekedési piac működéséről készült legújabb jelentés, ami riasztó különbségekre is ráirányítja a figyelmet Nyugat- és Kelet-Európa vasúti szektorának fejlődése között.
hvg.hu
Ukrajnában már öt napja vesznek ki földgázt a tranzitvezetékből, miközben a Gazprom nem szállít a szomszédos országnak – közölte a Gazprom hétfőn. Az orosz energiaügyi minisztériumban hétfőn azonnal cáfolták az állami cég vádját.
MTI
Nem változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a bankközi kereskedésben.
MTI
Új pert indítana a fővárosi CET – jelenlegi nevén Bálna – miatt az MKB Bank a fővárosi önkormányzat ellen – közölte a Népszabadság meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.
hvg.hu
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ma hozza nyilvánosságra az államháztartás első öt havi végleges adatait.
MTI
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) várja a tájékoztatást a minisztériumok költöztetéséről, amelyről eddig semmilyen hivatalos információt nem kapott – mondta Árva János elnök a Népszabadságnak.
MTI
Rengeteg az üres állás a Balatonnál, még Romániában is próbálnak toborozni dolgozókat az idényre – írta a Világgazdaság.
MTI
A májusi romlás után az üzleti várakozások júniusban minimálisan javultak, a fogyasztói bizalmi index viszont tovább csökkent - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. felméréséből, amelyet az Európai Unió támogatásával végzett.
MTI
Adósoknak kedvező Kúria-döntés, elzáródó orosz gázcsapok, magyar oldallal jelentkező kínai e-város, reklámadó elfogadása és visszahúzódó nonprofit közműszolgáltatás. Litvánia pedig jövőre bevezetheti az eurót. Kövesse a tündérmese folytatását a hvg.hu-val!
hvg.hu
Az uniós válságkezelésben előnyös fordulatot vár, a nyílt társadalmat viszont veszélyben látja Soros György, a 25 éves CEU Business School alapítója, aki az évfordulós ünnepségen elmélkedett a világ menetéről. Az eseményen a hvg.hu tudósítója is jelen volt.
A Wirtschaftswoche című német gazdasági lapnak az energiaügyi biztos azt nyilatkozta, hogy már a legközelebbi napokba mindkét féllel felveszi a kapcsolatot a gázárról szóló tárgyalások újrakezdése céljából. Mint mondta: mindhárom félnek, Ukrajnának, Oroszországnak és az Európai Uniónak is szüksége van arra, hogy legalább ideiglenes megoldást sikerüljön találni a földgáz biztonságos szállítására a közeli tél előtt.
MTI
Tizenegy bank ment csődbe az idén eddig az Egyesült Államokban, tavaly összesen 24 bankot zártak be a tengerentúlon.
unknown
A parlament előtt lévő kormánypárti módosító indítványnak köszönhetően 2015-re tolódhat az időszaki elszámolású ügyletek teljesítési időpontjára vonatkozó szabályok bevezetése, ezért a cégeknek több idejük lesz felkészülni a csaknem minden gazdasági szereplőt érintő változásra - hívja fel a figyelmet a Mazars.
MTI
A Francia Riviérán eladó egy 1872-ben épült luxusvilla, melyhez egy medence, borospince, illetve 108 darab olajfa is tartozik.
hvg.hu