Lesz, aki még több adót fizethet itthon

Jelentős pluszbevételekre számíthat többek között az RTL-től és a UPC-től a magyar költségvetés a luxemburgi, illetve az uniós szintű áfaszabályok megváltozása miatt – közölte a Magyar Nemzet. Az RTL Klub szerint ez őket nem érinti, mert a cég Magyarországon van bejegyezve.



Pintér javaslata: 1,5 milliárdot vehetnek el a rendőrségtől

Pintér Sándor belügyminiszter javaslata alapján a rendőrséget, a Terrorelhárítási Központot (TEK), a büntetés-végrehajtást, az Alkotmányvédelmi Hivatalt és Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalát (KEKKH) érintené a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által július közepén bejelentett zárolás – írta a Világgazdaság.


45 évet töltöttek telefonálással a magyarok tavaly

Közel háromszor többet beszéltek Magyarországon az ügyfelek mobilon tavaly, mint vonalas telefonon. Az idén tovább nőtt a mobilhívások időtartama, míg a vonalasoké csökkenő trendet mutat – írta a Napi Gazdaság.



Terv készül a 3-as metró meghosszabbítására

Még ezen a héten megkezdődik a 3-as metró felújításának tervezése, miután a Főmterv pénteken megnyerte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tárgyalásos közbeszerzési pályázatát – közölte a Magyar Nemzet. A lap szeint a Főmtervnek a vonal északi meghosszabbítására is készítenie kell egy tanulmánytervet.


120 millárd eurót spóroltak a németek a válsággal

Németország eddig 120 milliárd eurót takarított meg a 2008-ban elmélyült világméretű pénzügyi válsággal a német állampapírokra fizetendő kamatok csökkenése révén - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap a szövetségi központi bank (Bundesbank) egy belső elemzésére hivatkozva.


És akkor kilőjük a világűrbe a forintot

Elszálló forint, elvesztett áfaper, kivonuló Lukoil, nyilvánosságra kerülő trafikos dokumentumok, kemény orosz szankciók az EU ellen. A NAV pedig folyamatosan razziázik. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.



Hiába trükköznek a cégek az adómentes utalványokkal

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 33 ellenőrzést folytatott le az elmúlt években adómentes utalványok felhasználásával kapcsolatban, a 20 utólagos vizsgálat során 124 millió 688 ezer forint nettó adókülönbözetet állapított meg.


Kerüld el a paradicsomos csokitortát! – A kínai alkudozás analógiája

Tudomásul kell venni, hogy az alkudozásban itt eleve vert helyzetből indulsz. Kínában, Shenzhenben, a piacon, a boltokban, áruházakban el kell fogadni, hogy te vagy a lúzer ember, akin a kereskedőnek jól kell keresnie. Mert számukra, így vagy úgy, de akkor is te vagy a gazdag amerikai, ha egyáltalán megértik, hogy Európából jöttél.


Szankciók Oroszország ellen: mi vesztenivalónk van?

Akár a magyar gázellátást is veszélyeztethetik az Oroszország elleni gazdasági szankciók, de megsínylik a legnagyobb honi tőzsdei cégek is. Az orosz ellencsapások pedig végeredményben közelebb sodorhatják Moszkvához a kelet-európai uniós tagállamokat.



Nagyot bukott Ausztria az orosz élelmiszerembargóval

Kártérítést követel az exportkiesés miatt a kormánytól az osztrák agrárágazat. Az osztrák mezőgazdasági miniszter pénteken az uniós mezőgazdasági vezetők rendkívüli ülésének összehívását sürgette.




"Kifosztják" az orosz boltokat a szankciók után

Alig telt el egy nap azóta, hogy Oroszország behozatali tilalmat rendelt uniós és amerikai élelmiszerekre, az orosz szupermarketeket már nekiálltak "kifosztani" a vásárlók a nyugati termékek után kutatva. Bár az EU-t pénzügyileg érzékenyebben érintheti az orosz embargó, az orosz fogyasztók hamar azzal szembesülhetnek, hogy a polcokról eltűnnek kedvenc élelmiszereik. Helyette jöhet majd a chilei hal, illetve a belorusz tészta.



Akar egy házat 300 forintért?

A Szicília szigetén található Gangi településen egy euróért, vagyis egy kávé áráért oszt ki a helyi önkormányzat 20 elhagyatott házat. A lépéssel revitalizálni szeretnék a települést.


EU-szankciók: 400 millió eurós kárpótlást kaphatnak a termelők

Az Európai Bizottságnak 400 millió eurós, azaz 125 milliárd forintos alap áll rendelkezésére ahhoz, hogy kártalanítsa az EU-tagállamok mezőgazdasági termelőit az orosz élelmiszer-embargó miatt – közölte az EU kereskedelmi biztosa pénteki belga médiajelentések szerint.