Eladó a világ legdrágább lakása
Hongkongban eladóvá vált a világ – négyzetméterenként – legdrágább ingatlana. Az ingatlant hirdető cég 820 millió hongkongi dollárért, mintegy 24,5 milliárd forintért kínálja a lakást.
Hongkongban eladóvá vált a világ – négyzetméterenként – legdrágább ingatlana. Az ingatlant hirdető cég 820 millió hongkongi dollárért, mintegy 24,5 milliárd forintért kínálja a lakást.
hvg.hu
A világ legszegényebb országai között számon tartott három nyugat-afrikai állam, Sierra Leone, Guinea és Libéria már éppen kikapaszkodni látszott a mélyszegénységből, gazdaságuk fellendülőben volt, amikor az ebolajárvány lecsapott rájuk, romba döntve reményeiket.
MTI
Az eddig is a VS.hu munkatársaként dolgozó Lebhardt Olivér vezeti ezentúl a lap szerkesztőségét, amelynek éléről távozott Kerényi György.
hvg.hu
A magyar-orosz kormányközi bizottság összehívását kezdeményezi a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. Pénteki ülésén a kamara magyar-orosz tagozata a csütörtökön bejelentett orosz importtilalom hatásait elemezte. Magyar-orosz vegyesvállalatok létrehozását javasolják a helyzet kezelésére.
MTI
Aprópénzt kínálnak a szőlőért a gazdáknak Tokaj-Hegyalján. De nem csak ez szegi kedvüket, hanem az is, hogy falnak vágódhat a Tokaj-Hegyalja fejlesztésére beígért 100 milliárd forintos kormányzati keretösszeg tettekre váltása, mert az alapinformációk begyűjtésével megbízott Hegyközségi Tanács egyelőre hasztalan próbálkozik a magánbirtokok egyes információinak begyűjtésével. Egy 29 oldalas kérdőívet csak kézzel lehet kitölteni, és az adatokat is így kell majd felvinni egy adatbázisba. Az átvilágítás nélkül viszont nincs mire konkrét programot és támogatást írni és hirdetni. A csúszás miatt a figyelem egyre inkább a szüretre tevődik át. Hol marad Tokaj-Hegyaljáról Csányi Sándor?
Az Együtt-PM szerint meg kell szüntetni a feladata ellátására alkalmatlan Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-t, azaz a Kellót, és vissza kell állítani az évekig jól működő tankönyvellátási rendszert.
MTI
Gondban lennének a kormánypárti médiumok, ha a kormányzati hirdetéseket ezentúl egy központi ügynökség osztaná, vagy éppen megvonná – derül ki az Index pénteki cikkéből.
hvg.hu
Kissé gyengült a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon péntek délelőtt.
MTI
Hatalmas változásokat hoz a devizahitelesek életében a következő időszak. Számítások szerint egy átlagos devizahiteles törlesztőrészlete 27 százalékkal csökkenhet majd, ami olyan – a júniusi átlagárfolyamhoz képest –, mintha 183 forinton kellene törleszteni a jövőben a frankhitelt. Jelentősen csökken a tőketartozás is.
hvg.hu
Júniusban ismét látványosan, 7,6 százalékkal nőtt a vendégforgalom hazánkban, amiben ezúttal a külföldi vendégéjszakák erőteljes bővülése is komoly szerepet játszott – írta közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), amely szerint a szektor kilátásai derűsek.
hvg.hu
A HVG csütörtöki számában megírta, hogy a Matolcsy György vezette jegybank megvásárolta a jelenleg négycsillagos kastélyszállóként működő tiszaroffi Borbély-kúriát. Most közleményt adtak ki arról, hogy mi indokolta ezt, és arról, hogy mennyit alkudtak.
hvg.hu
Több tonna zöldséget, gyümölcsöt, és 1700 liter külföldi UHT-tejet foglaltak le az ellenőrök a hétfő hajnalban tartott razzia során a Budapesti Nagybani Piacon. Az import UHT-tejekre trágyaborító akció után ment rá az elmúlt napokban a hatóság.
hvg.hu
A BKV egy troligarázsán kívül az összes buszgarázsára várja a vételi ajánlatokat, aztán azt adná el, amelyikkel a legjobban jár – írja a Népszabadság.
hvg.hu
Minimálisan gyengült a forint árfolyama csütörtök estéről péntek reggelre a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
MTI
Meglepően alacsony pontszámmal is lehetett trafikot nyerni tavaly, még az V. kerületben is, ahol tolongtak a dohányboltokért a pályázók. Rogán Antal társasházi szomszédjának, aki egyébként korábban is üzemeltetett dohányboltot, és testvérének értékelőlapjába bele is nyúltak a fejlesztési minisztériumban, és feljebb nyomták a pontszámukat. Adminisztrációs hibát említ a jegyzőkönyv. Az első pontszámmal két trafikról is lecsúszhattak volna.
Máriás Leonárd
A nyugati élelmiszerimportra bejelentett orosz embargó legnagyobb vesztese valószínűleg maga Oroszország lesz – jósolják londoni pénzügyi elemzők. Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászai közös tanulmányukban azt valószínűsítették, hogy az embargó legjelentősebb oroszországi hatása a magasabb infláció lesz.
MTI
Akár sok tízmilliárdos hatása is lehet annak az áfapernek, melyet a minap elbukott a magyar állam. Az Európai Bíróság mai közlése értelmében ugyanis késedelmi kamatot is kell fizetni azokra az összegekre, melyeket a magyar állam visszatartott a cégektől. A pert ráadásul a kormány egyik stratégiai partnere, a Delphi indította. A visszatartott áfa összege már 2011-ben is 200 milliárd forint körüli összeget jelentett. A kamat visszaadása a cégeknek ugyanakkor szinte biztos, hogy nem automatikus lesz, hanem lépéseket kell tenniük érte.
hvg.hu
A dél-balatoni, korai érésű Csabagyöngyével Ordacsehiben kezdődött meg az idén is a szőlőszüret Európában; a szőlő átvételi ára kilónként 100 forint körül várható – nyilatkozta a szüret csütörtöki indításakor Varga Bálint, a Varga Pincészet ügyvezetője, aki jó esetben közepes szőlőtermésre számít.
MTI
Az államháztartás központi alrendszerének 2014. első hét havi hiánya 851,4 milliárd forint volt – közölte az Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön. A tárca arra számít az év második felében „pozitív tendenciák érvényesülnek” majd, ami a számokon is meglátszódik.
MTI
Erősödött csütörtök délután a forint valamennyit a bankközi devizakereskedelemben: az eurót 314,49 forinton jegyezték délután négy órakor a kora reggeli 315,67 forint után. Az euró árfolyama 314,26 és 316,80 forint között alakult csütörtökön.
MTI