Bejött, amire majdnem tíz éve vártunk

A magyarországi beruházások volumenindexe csaknem hét évi stagnálás, illetve visszaesés után tavaly nőtt először ismét 2005 óta, 2013-ban éves szinten már 7,2 százalékos volt a növekedés – áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) májusban kiadott jelentésében, amelyben a 2003–2013. közötti időszak teljesítményét is áttekinti.




Éledezik a forint

Kissé erősödött a forint árfolyama kedd estéről szerda reggelre a fontosabb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.


Felüljárót építenének a Városliget elé

Felüljárót építenének BVSC-stadion vonalában, hogy így tereljék el az M3-as autópályáról érkező forgalmat, amely most egy az egyben ráömlik a városligeti Kós Károly sétányra – írja a Népszabadság.



Lázár János 3,1 milliárdot kapott valamire

A kormány keddi határozatával a költségvetési tartalékból 3,1 milliárd forintot irányított átt a Miniszterelnökségre, de pontosan nem tudni, mire - írja a Napi.hu a Magyar Közlönyt idézve.


A német bíróság rácsapott a bankok kezére

Nem számíthatnak fel kezelési költséget a fogyasztási hitelek után a bíróság döntése szerint a bankok, mert olyan munkafázisért számították fel a költséget, ami kizárólag az ő érdeküket szolgálta.



Putyinék már nem vesződnek idén devizakötvényekkel

Oroszország idén már nem bocsát ki deviza-államkötvényt, mert a gyenge rubelárfolyam és a magas kőolajárak miatt a tervezettnél nagyobbak lesznek a költségvetési bevételek – mondta az orosz pénzügyminiszter helyettese. Szergej Sztorcsak nyilatkozata szerint összesen 7 milliárd dollár értékű devizakötvény kibocsátásáról mondanak le.



Ezért dőlnek be a magyar vállalkozások

Nem sok jóra számíthatnak azok a magyar cégek, amelyeknek kintlevőségeik vannak, egy felmérés szerint nem nagyon csökken a fizetési kockázat, sőt a vállalkozások harmada növekedést vár. A nemfizetés a munkaerőpiacon is turbulenciákat okoz, mert nincs pénz új munkatársak felvételére. Magyarország továbbra is a veszélyzónában tartózkodik.


Félmillió euróért kelt el a Velence melletti sziget

Több mint félmillió euróért (mintegy 150 millió forintért) vásárolta meg kedden Luigi Brugnaro olasz üzletember Poveglia szigetét, amelyet a velencei önkormányzat bocsátott árverésre. Velence lakossága tiltakozik a sziget eladása miatt.


Fotó az ipari minisztérium leomlott maradványairól

Leomlott kedden egy épületrész az ipari minisztérium egykori épületének bontásakor, a Margit körút és a Kisrókus utca által határolt kerületen. A helyszínen egy vízcső is eltört, amely egy időre vízhiányt okozott a környéken. A Fővárosi Vízművek kártérítést kért.


Matolcsyék tovább vághatnak a JP Morgan szerint

Az újabb inflációs meglepetés után valószínűleg folytatódik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris enyhítési ciklusa, és legalább másfél évig nem várható MNB-kamatemelés - jósolták az áprilisról szóló keddi inflációs adatismertetés után londoni pénzügyi elemzők.


Áder: nemsokára jöhet a katari gáz

Már csak pár kilométernyi vezetéket kell kiépíteni Olaszország felől, hogy az egész régiónk vásárolhasson katari gázt – mondta Áder János államfő a katari látogatásán tett sajtótájékoztatón.


Putyin így is, úgy is elcsatolhatja Kelet-Ukrajnát

Elemzők szerint Vlagyimir Putyin orosz államfő "óvatosabb" megnyilatkozásai a kelet-ukrajnai népszavazás után csak arra jók, hogy ne lehessen egyértelműen megtudni, mit is szeretne igazából Oroszország. Az oroszoknak így több út is nyitva marad, ám elképzelhető, hogy akár betolakodóként, akár megmentőként tekintenek rájuk Kelet-Ukrajnában, mindenképp Oroszországhoz csatolják az érintett régiókat.




Ezt válaszolja egy teljesen diszkriminatív interjúkérdésre

Egy állásinterjún sokszor megkérdezik azt, hogy hol látnánk magunkat 5 év múlva, vagy hogy miben vagyunk a leggyengébbek. Az életkorunkra vonatkozó kérdés ugyanakkor diszkriminatív lehet, még akkor is, ha tényleg csak érdeklődni akar a leendő munkaadónk. A legtöbbször ugyanis hátsó szándékok állnak e kérdés mögött.