szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Elemzők szerint Vlagyimir Putyin orosz államfő "óvatosabb" megnyilatkozásai a kelet-ukrajnai népszavazás után csak arra jók, hogy ne lehessen egyértelműen megtudni, mit is szeretne igazából Oroszország. Az oroszoknak így több út is nyitva marad, ám elképzelhető, hogy akár betolakodóként, akár megmentőként tekintenek rájuk Kelet-Ukrajnában, mindenképp Oroszországhoz csatolják az érintett régiókat.

Nagyon valószínű, hogy a Kreml nem egyértelmű nyilatkozatai a kelet-ukrajnai népszavazást követően azt a célt szolgálják, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő számára sok opciót hagyjanak nyitva az események további folyását illetően – írja a Quartz.

Bár a kelet-ukrajnai, vitatott népszavazás vitatott eredménye abba az irányba mutat, hogy a térség érintett régiói is Oroszország irányába tájékozódnak, az oroszok reakciója most nem annyira tiszta, mint a Krím esetében volt. Ott a népszavazást követően nem sokkal Putyin már üdvözölte is a Krím "visszatérését" Oroszországhoz.

Jelenleg annyit tudni, hogy a Kreml tiszteletben tartja az emberek akaratát, és a népszavazások gyakorlati megvalósításának civilizált formájában érdekeltek. De ez vajon azt jelenti, hogy támogatják egy külön állam létrejöttét? Vagy inkább egy föderális Ukrajnát szeretne Oroszország? Esetleg "befogadnák" a kelet-ukrajnai régiókat? A helyzet ugyanakkor az, hogy bármelyik megoldás is körvonalazódik, a központi kijevi kormányzat elvesztette gazdaságilag fontos keleti területeit, amelyek ezek után Oroszországhoz fognak majd kapcsolódni, bármilyen megoldás is jöjjön.

Kelet-Ukrajna nem a Krím, de így is, úgy is magukhoz csatolhatják a régiót az oroszok
AFP / Ria Novosti / Aleksey Nikolskyi

Moszkva mindeközben újabb szigorításokat vezetett be az Ukrajnának szállított gáz ügyében, mégpedig azt, hogy az ukránoknak előre kell fizetniük a leszállítandó orosz földgázért. Ha az ukránok fizetnek előre, akkor június 3-ától az oroszok elzárják a gázt.

Emellett a cikk szerint sok múlik azon is, hogyan tekintenek Putyinra Kelet-Ukrajnában – vagy az orosz államfő hogyan szeretné magát láttatni. Ugyanakkor akár megmentőként, akár betolakodóként tekintenek rá, elképzelhető, hogy bármelyik esetben Oroszországhoz csatolják az érintett régiókat.

Május 14-én egyeztetést tartanak az érintett felek, Kijev felhívására – ám még nem tudni, hogy azon kik vesznek majd részt –, és ha itt nem lesz eredmény, akkor elképzelhető, hogy Putyin elmondhatja, hogy nincs más választása, mint elfogadni Kelet-Ukrajna akaratát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!