Új szankciókat vezet be az USA Moszkva ellen
Újabb szankciókat vezet be az Egyesült Államok Oroszország ellen az ukrajnai válság miatt – jelentette be Barack Obama amerikai elnök hétfőn Manilában.
Újabb szankciókat vezet be az Egyesült Államok Oroszország ellen az ukrajnai válság miatt – jelentette be Barack Obama amerikai elnök hétfőn Manilában.
MTI
Miközben az EU évek óta a magyar GDP mintegy 3 százalékát utalja Magyarországnak, az ország északi régiójába annyi se jut, hogy ott a stagnálásra fussa. Bezzeg Közép-Magyarország! – írta a Defacto.io blog.
hvg.hu
Közel két és fél éve legmagasabb szintre emelkedett az orosz CDS-árazás hétfő délelőtt az ukrajnai feszültség további növekedésére, illetve annak a hatására, hogy várhatóan újabb szankciókat léptetnek életbe Oroszországgal szemben.
MTI
Az árfolyamgát módosítása jelenthetné a megoldást a devizahitelesek problémáira – mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója az azenpenzem.hu portálnak a bank közgyűlését követő sajtótájékoztatón.
hvg.hu
Összesen hárommillió forintos bírságot szabott ki a Magyar Nemzeti Bank az Astra Biztosító fióktelepére. A büntetést azzal indokolták, hogy valótlan információk közlésével korlátozta a fogyasztókat a telefaxon történő panaszok megtételében.
hvg.hu
Hétfő délelőtt a dollárhoz és a jenhez viszonyítva erősödött, az euróval és a frankkal szemben gyakorlatilag nem változott a forint árfolyama a bankközi devizakereskedelemben.
MTI
Hamarosan célt érhet Ausztriának az a múlt évben újjáéledt törekvése, hogy a Déli Áramlat gázvezeték egyik végpontjává váljon. Nyugati szomszédunkhoz magyar területen vezetne a cső nyomvonala, de Szlovénia is meg szeretné szerezni ugyanezt a tranzitszerepet – közölte a Világgazdaság.
hvg.hu
A korábban feltételezett összegnél alacsonyabb lehet az EP-választások költsége, az április országgyűlési választások azonban a korábban tervezett 6-6,5 milliárd helyett 8 milliárdba is kerülhettek – írta a Világgazdaság.
hvg.hu
Az LMP közérdekű adatkéréssel fordul a Belügyminisztériumhoz, hogy kiderüljön, miért kellett menet közben visszavágni a közmunkaprogramot.
hvg.hu
Az Európai Bíróság határozott egy magyar devizaadós ügyében – írta a Magyar Nemzet hétfőn. A luxembourgi fórum szerint a magyar törvényszéknek kell eldöntenie, hogy tisztességtelen-e az a szerződéses kikötés, amely a kölcsönügyletben szerepel. A bíróság várhatóan szerdán a Kásler-ügyben is kihirdeti határozatát.
MTI
MTI
Magyar Nemzet
Hétfő reggel hétkor egy euró 310,08 forintot ért a péntek esti 310,17 forint után.
MTI
Még az idén további 40 ezer hektár földterületre hirdet pályázatot a Nemzeti Földalapkezelő (NFA) a Földet a gazdáknak program keretein belül, és a tervek között szerepel a kiírt területek művelési ágának szélesítése is – írja a Napi Gazdaság hétfői számában a Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatása alapján.
MTI
Trükkös Takarékbank-átvétel, Matolcsyék számlakukkolása, elbújó paksi tanulmányok, plázastop miatti uniós kötelezettségszegési eljárás, Sanoma-eladás és az oroszokat majdnem bóvliba vágták. A világ egyik leggazdagabb embere pedig a régióban vásárolgat. Kövesse a tündérmese folytatását a hvg.hu-val!
hvg.hu
A Jobbik szerint kő kövön nem marad, ha májustól ismét legálissá válik a külföldiek földvásárlása. Mindenki figyeljen árgus szemekkel, ők pedig az összes esetet ki fogják vizsgáltatni szakértőikkel - közölte a párt képviselője.
MTI
Részvényenként 1 dollárra növelte nyereségét a New York-i hitelminősítő. Ez az elemzői várakozásnál magasabb, 16 százalékos profitnövekedést jelent.
MTI
Az ukrán-szlovák egyezség szerint az Ukrajnába irányuló gázszállításhoz a vajáni erőmű céljaira kiépített, de jelenleg használaton kívüli vezetéket veszik majd igénybe, amely Ungvárig viszi majd a gázt.
MTI
A Jobbiknak négy év alatt nem sikerült elérnie, hogy bizottsági szintről kijusson ez a magáncsődről szóló vita és az Országgyűlés is lefolytassa azt, de nem adják fel.
MTI
Büntetőfeljelentési lavinát indított el, hogy a tavalyinál több mint egyharmaddal magasabb költséggel gazdálkodó MNB a felügyelőbizottsága szerint is a jegybanktörvényből le nem vezethető tevékenységekbe fogott.
Csabai Károly
A kilakoltatási moratórium a devizaprobléma rendezéséig érvényben marad, s előfordulhat, hogy a folyamat végén a bankoknak újra kell számolniuk a tartozások összegét - mondta a KIM államtitkára, Rétvári Bence.
MTI
MTI
Magyar Nemzet
Az offshore cégeknek kifizetett uniós pénzeket visszaköveteli az érintett cégektől a kormány. A szabálytalansági eljárás a legtöbb esetben már elindult, mielőtt azonban a határozatok jogerőre emelkednek, a vállalkozásoknak lehetőségük van arra, hogy tisztázzák magukat.
MTI
MTI
Magyar Nemzet