Ezt tegye, ha gyorsan meg akar gazdagodni

High-tech, robotok, mobilfizetés, akkumulátor a legnagyobb sláger a a Business Insider szerint, ebbe érdemes fektetni manapság, illetve a jövőben, ha vagyonokhoz szeretnénk jutni. Egy pénzügyi portál blogja ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy túl sok kis és kockázatos cégbe kellene fektetnünk, ha el akarnánk érni a biztos sikert. A blog szerint érdemesebb lehet inkább tech cégekkel foglalkozó alapokba fektetni ebben az esetben.


A magyarok egyik szeme mindig az euróárfolyamon csüng

Jól elkülöníthető, kik váltanak valutát bankban, és kik részesítik előnyben a pénzváltókat – derül ki az az Az én pénzem pénzügyi portál és a Xallis közös kutatásából. Bár egy korábbi felmérésből is kiderült, hogy sok magyar valutázik, ám a egy mostani kutatásból kiderült, 39 százalék azoknak az aránya, akik mindig figyelik az árfolyamokat, és megpróbálnak kedvezően váltani. A megkérdezettek 45 százaléka ugyanakkor még mindig csak utazás előtt szerez be valutát.



Magyarország "oligarchásodik"

A brit külügyminiszter kedden arra figyelmeztetett, hogy Közép- és Délkelet-Európa államaiban "besurranó oligarchásodás" zajlik, vagyis egyes országokban, mint például Magyarországon és Bulgáriában az orosz befektetők jelentős befolyásra tesznek szert, így pedig Moszkva állami támogatásától is egyre jobban függenek.



Meghajolt a multi a vásárló előtt

Jenni Avins tavaly nyílt levelet írt a J. Crew ruházati cégnek, mégpedig azért, mert hiányolt a cég kínálatából egy korábbi fürdőruhamodellt. A cég most egész oldalas hirdetésben közölte a hölggyel, visszahozzák a fürdőruhát.





10 innováció, ami felforgathatja életünket

Pár másodperc alatt többszörösére nyíló asztal, üvegből könnyen kicsusszanó ketchup, origamiszerűen kinyíló ajtó, a fal felé beforduló wc – mind olyan innovációk, melyek elképzelhető, hogy egy nap majd alapjaiban változtatják meg mindennapi életünket.



Hallott már a szakálladóról?

A Zero Hedge oldal talált egy olyan infografikát, mely a világ egyes országainak legmagasabb személyijövedelemadó-kulcsait hasonlítja össze, és a legfurább adókat is listázza.


MNB: Nem vettünk hegedűt!

A Magyar Nemzeti Bank cáfolja, hogy értékes antik hegedűt vett volna Lajkó Félixnek vagy Brueghel-festményt vásárolt volna. Nem támogatták a Balkan Fanatikot sem - írták. Szerintük az fb-tag Róna Péter akarta kiadni a jegybanknak saját ingatlanját, és mivel az üzlet nem jött össze, csalódottságában összevissza beszél. Mindemellett viszontfeljelentik az őket hűtlen kezelésért feljelentő Együtt-PM-es politikust.


Kukába dobálja az ételt a magyar

Egy friss, egész világra kiterjedő statisztika szerint az élelmiszerek harmada a kukában végzi. Pár napja arról kezdtük faggatni olvasóinkat, hogy mennyire tudatosak ebben a témában, dobnak-e ki ételt, mennyire olvassák el a termékek csomagolását, járnak-e piacra, termelnek-e maguk is zöldséget a házi kiskertben. Kérdőívünk alapján a magyarok nagy élelmiszer-pazarlók, de amit kidobnak, azt lehet, hogy a házi kiskertből teszik, mivel nagy veteményezők is olvasóink.


Elveri a port Matolcsyn a New York Times

Agysebész magyar törzsek, kis piros pöttyök a magyar és japán gyerekek fenekén, szivárogtatási botrány és számos vitatott lépés – A The New York Times elővette Matolcsy Györgyöt, és Magyarország ismét a CNBC címlapjára került.


"Az MNB akár fagyizót is működtethetne"

Valóban vesz egy méregdrága hegedűt a Magyar Nemzeti Bank, hogy azt Lajkó Félix "rendelkezésére bocsássák" – erősítette meg Róna Péter, az MNB felügyelőbizottságának tagja az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Az MNB ezen kívül ingatlanvásárlásra is készül. Róna Péter rendkívüli felügyelőbizottsági ülést kezdeményezett, hogy választ kapjanak a költésekkel kapcsolatban felmerülő kérdésekre.



Így nem mehet tovább a rezsicsökkentés

Az önkormányzatok figyelmeztették a kormányt, hogy a jelenlegi formában nem folytatható a rezsicsökkentés, mert a közüzemi cégek nem képesek kigazdálkodni a veszteségeket.