Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Bár a befektetők nem szeretik az Orbán Viktor által képviselt gazdaságpolitikát, csak akkor tudnának változást elérni ennek irányában, ha eladnák magyar kötvényeiket és forintjukat – írja a Reuters elemzésében.
Bár a befektetők nem szeretik az Orbán Viktor által képviselt gazdaságpolitikát, csak akkor tudnának változást elérni ennek irányában, ha eladnák magyar kötvényeiket és forintjukat – írja a Reuters elemzésében. A múlt havi sikeres dollárkötvény-kibocsátás után a magyar kormány nem szorul nemzetközi segítségre, ezért az Európai Unió (EU), amely a demokrácia korlátozásával vádolja Budapestet, és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nincs abban a helyzetben, hogy finanszírozási segítségéért cserébe gazdasági-politikai feltételeket szabjon Magyarországnak.
"Orbanomics"
Ezek a szervezetek amiatt aggódnak, hogy a 2004-es uniós csatlakozás olyan országokat hozott be az uniós közösségbe, melyek nem osztják azokat a demokratikus normákat, mint Németország, Franciaország vagy az Egyesült Királyság, és alááshatják a blokk értékeit. A befektetőkön rajtuk ragadtak a magyar eszközeik, mivel azokon jó hozamot érnek el. Ez feledteti velük az "Orbanomicsot", amelynek fontos eleme a jegybank feletti ellenőrzés megszerzése, a külföldi vállalatok megadóztatása és a bankok rákényszerítése arra, hogy jelentős veszteségeket szenvedjenek el devizahiteleik egy részén.
Ugyanakkor ha úgy gondolnák, hogy a helyzet túl kockázatos, és eladásokba kezdenének, azzal nyomást gyakorolhatnának Orbánra, aki a 2014-es választások előtt nem engedheti meg magának, hogy túl gyorsan gyengüljön a forint és ezzel elidegenítse magától a szavazókat.
A harcias miniszterelnök az elmúlt időszakban olyan bejelentéseket tett, amelyet nem vesznek jó néven a befektetők. Volt gazdasági miniszterének jegybankelnöki kinevezésével megszerezte az ellenőrzést a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felett, megígérte egy legalább felerészben állami tulajdonú bankrendszer felállítását és felfűtötte azt a retorikát is, mely szerint Magyarország harcban áll a külföldi befolyással szemben. Orbán azt is mondta, hogy a kisvállalkozásoknak lehetővé kellene tenni devizahiteleik forintkölcsönre váltását, ez pedig azzal járhat, hogy a bankok további veszteségeket lesznek kénytelenek elkönyvelni, amelyek közül igen sok külföldi tulajdonban van.
Van itt veszély
Az elemzők úgy gondolják, hogy a legnagyobb veszélyt az jelenti, ha a kormány azzal próbálná népszerűségét növelni a 2014-es parlamenti választások előtt, hogy leíratná a lakossági és a vállalati devizahitelek egy részét. Ez szavazatokat hozhatna Orbánnak, ám ha a kölcsönök visszafizetésének terhét a hitelfelvevőkről a magántulajdonú bankokra hárítanák át, vagy ha a jegybanki tartalékok jelentős hányadát használnák fel a könnyítéshez, az megfordíthatná a jelenleg viszonylag kedvező piaci hangulatot Magyarországgal szemben.
A kormány egyelőre nem részletezte, milyen további gazdaságpolitikai eszközök használatára készül, annyit viszont lehet tudni, hogy a drasztikus beavatkozásoknak vége, helyettük az üzleti világ bizalmának helyreállításán kívánnak dolgozni. Bankárok és kormányzati tisztviselők szerint nincs porondon a devizahitelek tömeges forintra történő konvertálása. Orbán Viktort a választások megnyerése mozgatja, ezért a Reuters egyik forrása szerint, aki jól ismeri a kormányfőt, félre akarja tenni az unortodox eszközöket. Orbán megmutatta, hogy ő érezni tudja a piac nyomását.
Egyes megfigyelők úgy vélik, a piaci hangulat még javult is az elmúlt hónapokban, miután kiderült, hogy Magyarország tartani akarja a költségvetési hiányt és nincs szüksége hitelre a nemzetközi szervezetektől. Befektetési ügyleteket intéző jogászok elmondták, előttük hever néhány vállalat magyarországi üzletkötésének terve.
Több befektető ugyanakkor meglepődött azon, hogy milyen jól tartja magát Magyarország. A jó hangulat ugyanakkor gyorsan megbomolhat, ha a jegybank csökkenti az alapkamatot, mint ahogy az várható. Ez hatással lesz a forint árfolyamára, és aki nem kötött a gyengüléssel járó veszteséget ellensúlyozó üzleteket, az könnyen veszteségeket könyvelhet majd el.
Van még az EU-nak lehetősége beavatkozni?
A sikeres kötvénykibocsátás ellenére az EU-nak még maradt lehetősége arra, hogy beavatkozzon a magyar viszonyokba a közösség szerint kockázatos gazdaságpolitika keretek között tartása érdekében. A magyar gazdaságnak szüksége van az uniós támogatásokra, ezeket Brüsszel visszatarthatja, ha a költségvetés GDP-arányos hiánya átlépné a három százalékot. Ezzel tulajdonképpen megakadályozhatják, hogy Orbán választási költségvetést készítsen.
A miniszterelnök így az MNB-nél kereshet megoldást, amelyet immáron közeli szövetségese, Matolcsy György vezet. Ha tömeges devizaadósság-kiváltásról nincs is szó, a kormányhoz közeli szakértők szerint arról ugyanakkor vannak híresztelések, hogy a jegybank megpróbálhatja meggyőzni a kereskedelmi bankokat arról, könnyítsenek a devizahitelek visszafizetésének feltételrendszerén. Ennek költségeit (a veszteséget) a pénzintézeteknek kellene viselniük. Egy radikálisabb megoldás lenne az, ha a 35-36 milliárd eurós devizatartalék egy részét használnák fel ezen probléma kezelésére.
Bizalom kell
Ez viszont igen kockázatos, mivel a tartalékok egészséges szintjére szükség van a piaci bizalom fenntartásához (Varga Mihály nemrég kinevezett nemztegazdasági miniszter egy írásbeli kérdésre adott csütörtöki válaszában azt írta, hogy a mostani szint megfelelő). Ha a devizakészletek megvágása mellett a feltörekvő piacokkal szembeni jelenlegi kedvező hangulat is megváltozna, vagyis a befektetők elkezdenék kivinni tőkéjüket, az komoly forinteladást indíthat el.
Orbán alig viseltet szimpátiával a külföldi befektetők iránt, ám a zuhanó forint megdrágítaná az importált termékeket és megemelné a devizahitelek törlesztőrészleteit, ez pedig nem töltené el örömmel a szavazókat. Az antikapitalista, a külföldi tulajdonnal szembeni retorika népszerű a választók körében – mondta a Reutersnek Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő elemzője. Az átlagemberek számára továbbra is a forint euróval szembeni árfolyamának alakulása marad a kormányzati gazdaságpolitika sikerének mérőszáma, így egy igencsak gyenge forint megdobhatja a választói elégedetlenséget.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Amióta a légitársaságok súlyos tízezreket számolnak fel a poggyászért, az nyer, aki megtanul praktikusan pakolni. Jobb előre felkészülni, hogy amikor tényleg odajutunk, pár perc alatt végezzünk vele, és a helyszűke se okozzon gondot. Íme tíz tipp egy veterán utazótól, hogy indulás előtt és után is flottul menjen minden.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?