A polgármester segítséget ígér a Dunaferr kirúgott dolgozóinak

A dunaújvárosi önkormányzat a megyei kormányhivatallal együttműködve minden rendelkezésére álló eszközzel segíteni fogja azokat, akiket a Dunaferr el akar bocsátani - reagált közleményében Cserna Gábor (Fidesz) Dunaújváros polgármestere az MSZP és a DK közös, a Fejér megyei városban tartott pénteki sajtótájékoztatójára.



Lengyelországban fúj a szél

Két szélfarmot, összesen 29 darab szélturbinát szerel fel a Siemens az ország északi részén. 2014 végétől 43 ezer lengyel háztartás energiaszükségletét megtermelik majd a szélkerekek.



Moszkva megmutatja, hogy kell metrót építeni

Másfélszeresére növesztik a metróvonalak hosszát az orosz fővárosban - ráadásul a 150 kilométernyi (és 79 állomást magában foglaló) pluszt 2020-ra már be is illesztik a közlekedési rendszerbe.


Tőlünk is egyre több gázt vesz Ukrajna

Ukrajna Lengyelországból is, Magyarországról is növekvő arányban vásárol földgázt. De azért még mindig az oroszok, és még mindig a Garprom a legnagyobb parnterük.


Szinte egy helyben toporog a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 37,37 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 18 376,81 ponton állt, ami a legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 54,10 pontos, 0,30 százalékos emelkedés, a pénteki nyitásnál 91,47 ponttal magasabb.


Ecuador tönkreteszi a Paradicsomot

Rafael Correa, ecuadori elnök engedélyezte, hogy az UNESCO a Világörökség részének nyilvánított Yasuní Nemzeti Parkban olajcégek kutatófúrásokat végezzenek. Az Amazonas-menti Paradicsom, az ENSZ egyik legsikeresebb klímavédelmi projektje mehet a kukába.




Nukleáris apokalipszist is előidézhet az új fukusimai mentőötlet

11 milliárd dollárba kerül, és a hirosimainál 14 ezerszer nagyobb erejű atomrobbanással is végződhet, mi az? Az a kudarccal záruló mentési kísérlet, amivel Fukusimában a megsérült atomreaktor magot emelnék ki a romok közül. Az erőmű tulajdonosa, a Tepco a műveletet végrehajthatónak-, nemzetközi atomenergetikai szaktekintélyek azonban őrültségnek tartják az elképzelést.




Kommunista megoldásra készül a kormány?

Beszállhat az állam az uniós pályázatírásba, és a pályázóknak ingyen nyújtaná a szolgáltatást. A cél a forrásfelhasználás gyorsítása és hatékonyságának növelése, valamint a pályázatíró cégek korrupciójának visszanyesése. Pályázatírói vélemények szerint ez kommunista ötlet, és a kormány csak az irányítása alá tartozó fejlesztési ügynökség korrupciós ügyeit ellensúlyozná a piaci szereplők megvádolásával.



PSZÁF: nincs takarékszövetkezeti "hibalista"

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nem készített a takarékszövetkezeti rendszer átalakítását célzó alapszabály törvényességét kifogásoló „hibalistát”, és határozottan visszautasítja az ezzel kapcsolatos valótlan sajtóállításokat – közölte a hatóság pénteken.


Százmilliókat kapnak a pénztártagok

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete korábbi vizsgálataiban érintett pénztárak és vagyonkezelőik közös döntése nyomán újabb, mintegy negyedmilliárd forintnyi többletköltség került vissza az önkéntes pénztári tagok számlájára. A 2010-ben indult felügyeleti fellépés nyomán négy magánnyugdíjpénztár tavalyig mintegy ötmilliárd forint indokolatlanul felszámított befektetési költséget írt jóvá a pénztártagoknak.


Rossz napja lehet ma a BUX-nak

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 37,37 pontos csökkenéssel, 18 285,34 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,20 százalékkal gyengült.


Egyre több a nem teljesítő jelzáloghitel

Alighanem a beharangozott "sorsdöntő" devizaadós-perek pszichikai hatása is hozzájárulhatott ahhoz, hogy az elmaradó törlesztések nyomán a nem teljesítő (NPL) jelzáloghitelek aránya 17,6 százalékról 18,3 százalékra emelkedett, ezen belül a devizaalapú jelzáloghitelek esetében 21,2 százalékra futott az NPL-mutató – írja a pénteki Napi Gazdaság.