Nem veszítettek erejükből az európai tőzsdeindexek

Tovább emelkedtek kedden a nyugat-európai értéktőzsdék, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója az előzetes adat szerint 0,84 százalékos napi emelkedéssel 1189,64 ponton, egyhavi csúcson végzett.


Index: mégis lesz NFÜ és Lázárékhoz kerül

A hétfői kormányülésen teljesen átírták az uniós pénzek elosztását végző intézményrendszer átalakítási terveit. A korábbi tervekkel ellentétben mégis megmarad a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, de az irányítás a fejlesztési tárca helyett a Miniszterelnökséghez kerül – értesült az Index.



Jó kondiban maradt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 266,52 pontos, 1,39 százalékos emelkedéssel, 19 423,46 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 9,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a stagnáló Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.


Illegálisan hekkelik meg a dohányboltok a szeszrendeletet

A nemzeti dohányboltoknak köszönhetően meg lehet hekkelni azt a teréz- és erzsébetvárosi szeszrendeletet, mely a vendéglátóhelyeken kívüli kiskereskedelmi egységeknek éjszakára megtiltja a szeszes ital árusítását. Igaz, mindez feltehetően jogszabályellenes, de az egyik érintett önkormányzat egyelőre a füle botját se mozdítja. Kipróbáltuk, működik.


Baljós jóslatot tettek közzé az euróövezetről

Vannak ugyan tétova jelei az euróövezeti gazdaság élénkülésének, ám a valutaunió várhatóan még jövőre is recesszióban lesz, és csak 2015-ben valószínű valamelyes növekedés - jósolták keddi előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.


Kiszúrja a próbavásárló ellenőrt? Erre is gondolt a NAV

Forgalomszámlálással ellenőriztek több Tolna megyei üzletet és műhelyt is a NAV revizorai az utóbbi időszakban – írta a teol.hu megyei híroldal. Ezt a módszert többek között akkor alkalmazhatja a hatóság, ha a vállalkozó szinte minden ügyfelét ismeri, így ki tudná szúrni a próbavásárlásra érkező NAV-ellenőrt.


Postások segítettek ellenőrizni az új trafikosokat

Az új trafikosok hozzávetőleg 80 százaléka nyitotta meg dohányárudáját a július 1-jei határidőig, a többiek 15 napos haladékot kaptak a nyitásra - közölte a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt., amely a Magyar Posta Zrt. segítségével ellenőrizte az új dohányüzleteket.


Indexet kap a Tesla

Az Amerikai tőzsdén újabb történelmi csúcsra ért az elektromos autógyártó Tesla, melynek papírjai részvényenként átlépték a 125 dolláros határt. Az autóiparban és a tőzsdén is robbantó cég jutalma sem maradt el: bekerül a tőzsdeindexet meghatározó Nasdaq100 indexbe.


Egyre többen cserélnek gyógyszert a patikákban

Egyre több beteg fogadja el a patikus által ajánlott vényköteles gyógyszer olcsóbb, azonos hatóanyag-tartalmú, helyettesítő készítményét - hangzott el az InfoRádió műsorában. A Magyar Gyógyszerészi Kamara hivatalvezetője szerint korábban sokkal többen ragaszkodtak a megszokott gyógyszerhez, akkor is, ha az drágább volt.


Készpénz nélkül indul nyaralni a magyar

A külföldön nyaralók közül sokan készpénz helyett már inkább bankkártyával indulnak útnak – derül ki a CIB Bank megbízásából készített kutatásból. Az országhatáron túli utazások során egyre népszerűbb kártyahasználat jól látszik a bank saját statisztikáiban is: a plasztikkártya tulajdonosok június és augusztus között közel 30 százalékkal költenek többet bankkártyával külföldön, mint az év többi hónapjában. A kutatásból kiderül, hogy a külföldre utazók többsége év közben, havonta félretett megtakarításából gazdálkodja ki a nyaralásra valót.


293,2 forint egy euró délután

Erősödött a forint kedden: az eurót délután négy óra után 293,21 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben, szemben a kora reggeli 294,65 és a hétfő késő esti 294,80 forinttal.


Borúsabbnak látja a világgazdaság kilátásait az IMF

Áprilisi prognózisához képest borúsabb képet fest a világgazdaság idei és jövő évi teljesítményének alakulásáról a Nemzetközi Valutaalap, elsősorban néhány kulcsfontosságú feltörekvő gazdaság belső keresletének gyengesége és növekedésének lelassulása, továbbá az eurózóna elhúzódó recessziója miatt.


Kína az autóipar megmentője

Miután tegnaphíre jött, hogy Audiból és BMW-ből is rekordmennyiséget adtak el az ázsiai országban, ma kiderült, hogy a GM egyenesen több kocsit értékesít Kínában, mint odahaza.


Jól kezdtek a New York-i tőzsdeindexek

Emelkedő indexekkel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapír-piacokon a kezdődő második negyedéves vállalati eredmény-beszámolói szezontól várt jó adatok reményében. A kereskedés elején a DJIA 30 index 0,54 százalék, az S&P 500 index 0,65 százalék, a Nasdaq Composite index pedig 0,48 százalék emelkedést mutatott.


Az élelmiszer-feldolgozók is mentesülni akarnak az útdíj alól

Az e-útdíj felülvizsgálatát, a kedvezményben részesülő mezőgazdasági termékek és élelmiszerek körének bővítését kéri a kormánytól az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ), támogatva a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) korábbi, a kedvezmények bővítésére vonatkozó kezdeményezését.


Új címkét ragasztana ránk az EU

Új háztartási energiacímkét akar az Európai Bizottság, hogy a fogyasztókat pontosabban tájékoztassák például a mosógép, a lámpa vagy a frigó áramfogyasztásáról és egyéb paramétereiről.


Furcsa különadó: erre még Matolcsy sem gondolt

Görögországban a vízfelület nagyságától függő adót vethetnek ki az úszómedencék után – írta a Figyelő Online. A beszámoló szerint a görög parlament a következő napokban hagyhatja jóvá a törvényt.