Ellephetik az országot a bankkártyaterminálok
Bankkártya terminál-telepítési program kezdődhet a közeljövőben - írja a Napi Gazdaság több, meg nem nevezett forrásra hivatkozva.
Bankkártya terminál-telepítési program kezdődhet a közeljövőben - írja a Napi Gazdaság több, meg nem nevezett forrásra hivatkozva.
MTI
MTI
Napi Gazdaság
Kedd reggel nem sokkal hét óra után 290,98 forinton jegyezték az eurót a hétfő esti 291,50 forintos jegyzés után. Az euró forintárfolyama február eleje óta viszonylag szűk sávban, 289 forint és 295 forint között mozog.
MTI
Az üzemgazdasági törvény a családi gazdaság fogalmának meghatározásával a középbirtokosokat erősíti majd, emellé pedig olyan adózási rendszert is kidolgoznak, amely a családi gazdaságok fejlődését fogja elősegíteni - nyilatkozta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Magyar Nemzetnek.
MTI
MTI
Magyar Nemzet
A 2010-es kormányváltást megelőzően, a válság beütésekor 3 millió 924 ezer ember dolgozott az országban, külföldön alig százezren dolgoztak. A kormányváltáskor 3 millió 822 ezer ember dolgozott itthon, külföldön nem dolgozott százezer magyar munkavállaló se - közölte az MSZP.
hvg.hu
Bár az Orbán-kormány látszólag jól megvan nélkülük, az új közgazdász nemzedék tagjai különféle stratégiákat alakítottak ki a hatalommal szemben. Vannak, akik teljesen távol tartják magukat, mások a háttérből árulják az ötleteiket. Volt olyan, aki hitelét, más a hitét vesztette, miután felemelkedett. Akadt, aki mérhetetlenül csalódott, és felajánlotta a tudását más politikai formációnak. Közgazdászok az Orbán-korban. Második rész.
Máriás Leonárd
Összesen több mint nyolcszáz milliárd forintot, a GDP csaknem 3 százalékát fordította tavaly az állam családtámogatásokra, valamint jövedelempótló és korhatár alatti ellátásokra - írja a keddi Világgazdaság, a Magyar Államkincstár adataira hivatkozva.
MTI
MTI
Világgazdaság
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a délutáni jegyzésekhez képest a bankközi piacon.
MTI
Beszáll az állam az influenza elleni oltóanyaggyártásba. A szorult pénzügyi helyzetben lévő Omninvest segítségére siető kormányzat gyökeres fordulatot hajt végre: korábban még vizsgálatot indított a cég ellen, és kifogásolta az offshore hátterét. Ma pedig az állam menti meg, a nyugatinál olcsóbb oltóanyagok megtartása reményében.
Nagy Gergő
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 253,87 pontos, 1,35 százalékos emelkedéssel, 19 076,83 ponton zárt hétfőn.
MTI
Eddig sem volt túl nagy verseny a magyar bankpiacon, a rossz hír azonban az, hogy a tranzakciós adónak magának is van versenyt csökkentő hatása.
hvg.hu
Szeszes és energiaitalt, kávét, ásványvizet, üdítőt és újságot is árulhatnak majd a nemzeti dohányboltok - döntött a parlament hétfőn.
MTI
Délután fél négy után az eurót 291,80 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben, míg kora reggel még 292,87 forinton, péntek délután pedig 292,30 forinton állt a jegyzés.
MTI
Három éve nem volt olyan derűlátó az euróövezet kilátásaival kapcsolatos hangulat az európai intézményi befektetők körében, mint most - közölte idei első befektetői felmérésének eredményeit ismertetve hétfőn Londonban a Fitch Ratings.
MTI
Együttműködési megállapodást írt alá a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövegsége (MGYOSZ) és a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája (LIGA Szakszervezetek) hétfőn. A megállapodás érinti a háromoldalú bérmegállapodás, a kollektív szerződések és az uniós pályázatokon történő közös részvétel kérdését is.
MTI
Semmilyen haszna nem volt az egykulcsos adónak, csak növelte az alacsony jövedelműek adóterhelését, és ezzel csökkentette a foglalkoztatást. Ezért vissza kell térni a progresszív adózáshoz, mondta Oszkó Péter, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere az Együtt 2014 gazdasági programját bemutató konferencián. Oszkó visszavezetné az adójóváírást. A magasabb adókulcs a havi bruttó 400 ezer forint felett léphet be. Az adójóváírás visszavezetése a minimálbéren élők jövedelmének 8-10 százalékos emelkedését jelentené, de csak az átlagbérig lehetne igénybe venni.
Máriás Leonárd
A gyengülő forint és a vártnál gyengébb növekedés elnyomja a nettó államadósságcsökkentés hatását. Az NGM nem vesz róla tudomást: Matolcsyék szerint megnyerték a háborút.
hvg.hu
Az ország gazdaságáról újabb kedvezőtlen statisztikai adat jelent meg hétfőn. A Standard & Poor's a múlt éhten minősítette le Szlovéniát.
MTI
2018-ra Bajnai megteremtené a eurócsatlakozás feltételeit, kiegyezne a bankokkal, hogy meginduljon a növekedés. 300 milliárd forintot szánna arra, hogy felzárkóztassa a hátrányos térségeket. De szolidaritást finanszírozni szerinte csak gyarapodó országok tudnak.
Máriás Leonárd
Magyarország a keleti nyitás politikájával a globális világgazdaság változásához alkalmazkodik - reagált közleményében a szocialista Szanyi Tibor hétfői szavaira Balla Mihály, az Országgyűlés Külügyi bizottságának fideszes elnöke.
MTI
Óvott az euróárfolyam helyzetének dramatizálásától és szükségtelennek nevezte az árfolyamháborúról szóló vitát az osztrák jegybank elnöke, az EKB kormányzótanácsának tagja hétfőn.
MTI