Súlyosan borúlátó prognózist adott ki a Világbank

Jelentősen, 3-ról 2,4 százalékra rontotta a 2013-as globális gazdasági növekedésről szóló előrejelzését a Világbank, amely azzal indokolta a lépést, hogy a fejlett országok a vártnál sokkal lassabban lábalnak ki a gazdasági válságból.


Cáfol a GDF Suez: nem zárnak be erőművet Magyarországon

A GDF Suez nem tervezi erőmű bezárását Magyarországon, mindössze a Dunamenti Erőmű Zrt. négy, elavult blokkjára nem hosszabbította meg a 2012 év végén lejárt működési engedélyét - közölte Csiba Péter, a GDF Suez Holding általános vezérigazgató-helyettese az MTI-vel kedden.


Még zuhan az Apple-részvények ára, mínuszban vannak a tőzsdeindexek

Kis mínuszban álltak a New York-i értéktőzsdék vezető indexei a keddi kereskedés vége előtt körülbelül két órával. Közép-európai idő szerint 20 óra körül a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,02 százalék gyengüléssel 13 504,74 ponton állt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,33 százalékkal 3107,14 pontra csökkent, az S&P 500-as mutató 0,07 százalékkal 1469,68 pontra süllyedt.



Erősödött a forint estére

Emelkedett a forint árfolyama kedd estére a főbb devizákhoz képest a délutáni jegyzésekhez viszonyítva a bankközi devizapiacon.


Megbukott az e-útdíj tender

A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban kedd délután, maratoni tárgyalás végén dolguk végezetlenül álltak fel az asztaltól a Getronics Magyarország Kft. és az Állami Autópálya Kezelő szakemberei, mivel a tendergyőztes nem írta alá az e-útdíj-szerződést.


Pár száz forintért nyúl a kéményseprők után a kormány

A kéményseprési díjakban is érvényesítené a kormány a rezsicsökkentést, de az ötletettel előálló fideszes polgármester néhány tényezőt kihagyott a számításból. Elfelejtette azt, hogy az idén jelentős pluszköltséggel járó új feladatok elvégzését írták elő az ellenőrzést lefolytató szolgáltatókra, de azt is, hogy a terhek is, az árcsökkentés is döntő részt az önkormányzatok tulajdonában álló cégeken csapódhatnak le. Cserébe évente, lakásonként pár száz forintot nyerhetnek.


Rosszabb lett a hangulat az európai tőzsdéken

Rosszabbra fordult a hangulat kedden a nyugat-európai értéktőzsdéken, de a végeredmény még vegyes lett. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,05 százalékos visszalépéssel 1159,14 ponton zárt.


Korrigálta estére délutáni esését a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 127,54 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 19 012,51 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,3 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.


Egyetértettek az egykulcsos adó eltörlésében az ellenzéki egyeztetésen

A jelenleginél méltányosabb közteherviselést tartanak szükségesnek az ellenzéki egyeztetések résztvevői. Keddi megbeszélésükön egyetértettek az egykulcsos személyijöveledem-adózás megszüntetésében, az adókulcsokról és a különadók kivezetésének ütemezéséről viszont - főként az MSZP és a Demokratikus Koalíció véleménykülönbsége okán - nem jutottak megállapodásra.


Cáfolja az élelmiszerár-robbanást a kormány

Cáfolja az élelmiszerárak várható robbanását a Vidékfejlesztési Minisztérium. A tárca szerint a gabonafélék világpiaci árának alakulása éppen hogy ellenkező tendenciát mutat.


Belső okok állhattak a forintgyengülés mögött

A globális piaci hangulati mérőszámok tanúsága szerint belső okok álltak az elmúlt napok forintgyengülési hulláma mögött - vélekedtek keddi helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.



Komolyan túlfizethetünk az E.On-ért

A Magyar Villamos Művek korábbi vezetője, Mártha Imre szerint 500 millióval több pénzt készül a magyar kormány fizetni a német E.On hazai cégeiért a magyar állam, mint amennyit azok valójában érnek.


Fiatalabbak a trolik, csak nem fut belőlük elég

Az év eleje óta bevezetett új trolibuszmenetrendhez egyelőre nincs elegendő jármű. Ennek három oka van: kivonták a napi forgalomból a régi szovjet trolikat, a helyükre lépő MAN trolik, illetve a felújított Ikarusok túlnyomó része viszont jó, ha tavasszal munkába állhat. Több mint 900 millió forint így is "elköltődött".



Karvalits: a különadók megnyomhatják az inflációt

A Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint az átalakított különadóknak rövid távon kedvező hatásuk volt a makrogazdasági adatokra, de hosszú távon fennáll a kockázat, hogy hátrányosan befolyásolják a növekedést.



Gyengült a forint, 294 fölött az euró

Némileg gyengült a forint kedd délután négy órára a délelőtti árfolyamhoz képest a bankközi devizapiacon, az előző estihez képest ugyanakkor alig változott az árfolyam.