Négy-öt év alatt készülhet el az új komáromi Duna-híd

A Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szerint 2016-17 már reális időpont arra, hogy közlekedni lehessen a Komárom és Révkomárom közötti új Duna-hídon, amelynek megépítéséről kedden írt alá közös nyilatkozatot Orbán Viktor magyar és Robert Fico szlovák kormányfő Pilisszentkereszten.


Válaszolt az IMF: Orbánék újabb kérdéseket kaptak

Megérkezett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) válasza a magyar kormány korábbi levelére, a valutaalap ebben főként pontosításokat kért a kabinettől. A magyar fél erre a levélre is válaszolni fog, azután pedig újból megkezdődhet a konzultáció a nemzetközi szervezet delegációjával - mondta Rogán Antal szerdán a Tv2 Mokka című műsorában.



Orbánék tempósan költik a tartalékot

Az elmúlt napokban újabb 1,9 milliárd forintot költött a kormány a költségvetési tartalékból „előre nem látható” kiadásokra, szeptemberben egy hónap alatt 15,7 milliárd forint párolgott el - írta a Napi Gazdaság.



Csekkdíj: a FEOSZ pert indított a Magyar Telekom ellen

Október közepén a Fővárosi Törvényszéken folytatódik a csekkdíj körüli kötélhúzás, miután a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) pert indított a Magyar Telekom ellen - írja a Népszava szerdán.



Hajszálnyit gyengült délutánhoz képest a forint

Szerény mértékben gyengült a forint árfolyama estére délutáni értékéhez képest a főbb devizákhoz viszonyítva a bankközi devizapiacon. Az eurót 20 órakor 285,95 forinton jegyezték, 16 órakor 285,71 forinton, kora reggel 285,74 forinton állt.



Több mint 35 milliárdos tartozásuk volt a kórházaknak a félév végén

Két év távlatában nőtt, de a tavalyi féléves adatokhoz képest csökkent a kórházak lejárt határidejű szállítói tartozása, amely az idei félév végén több mint 35 milliárd forint volt – derül ki abból a válaszból, amelyet Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások minisztere adott az MSZP-s Garai István Levente írásbeli kérdésére.





Komoly hírekre vár a piac, mínuszban zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 42,91 pontos, 0,23 százalékos csökkenéssel, 18 742,90 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 5,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.



Hír24: ezt ígérte a Coca-Colának a kormány

Félévente egyeztetnek, bevezetik az egyedi kormánydöntéssel adható képzési támogatást, és barátilag, egymás közt rendezik a konfliktusokat - ezeket is ígérte a kormány a Coca-Colának a hír24 értesülései szerint.


Spanyolország továbbra sem kér mentőcsomagot

A spanyol kormányfő cáfolta, hogy hétvégén nemzetközi menőcsomagot kérne, miközben a Moody's hitelminősítőnél jelezték: októberben ismerteti Spanyolország adósbesorolási felülvizsgálatának eredményét.


Ezermilliárdokon ülnek a globális vállalatok

Több ezer milliárd dollárnyi készpénztartalékon ülnek a világ legnagyobb vállalatai, várva a befektetési környezet javulását - derül ki az egyik legnagyobb globális üzleti jogi tanácsadó cég kedden Londonban ismertetett felméréséből.



Délután is 285 forint felett jegyzik az eurót

Alig változott a forint árfolyama kedden: az eurót délután négy órakor 285,71 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben, míg délelőtt 285,83 forinton, kora reggel 286,10 forinton, hétfő este pedig 285,62 forinton áll a jegyzés.