Bevásárolt a Mol Csehországban

A Mol-csoport 124 üzemanyag-töltőállomással növelte csehországi hálózatát, miután hétfőn lezárult a Bohemia Realty és a Pap Oil társaságok július 3-án bejelentett megvásárlása - közölte a Mol.



Felzárkózott a BUX az európai tőzsdeindexekhez

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 197,16 pontos, 1,06 százalékos emelkedéssel, 18 785,81 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,4 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.





Óriásit zuhant az iráni rial árfolyama a dollárhoz képest

Egy nap alatt 17 százalékkal zuhant az iráni rial a dollárral szemben, és ezzel történelmi csúcsra került a dollár rialárfolyama - írta a francia AFP hírügynökség hétfőn iráni hírportálok cikkei alapján. A hétfői kereskedés végén 34 500 rialon jegyezték a dollárt, szemben az egy nappal korábbi 29 600 rialos árfolyammal. Év eleje óta az instabil politikai környezet és a nyugati államok gazdasági szankciói miatt körülbelül 75 százalékkal esett a rial a dollárral szemben.



Továbbra is 285 forintnál mozog az euró árfolyama

Alig változott a forint árfolyama hétfőn: az eurót 285 forinton jegyezték délután fél öt előtt nem sokkal, míg délelőtt 284,80, péntek délután pedig 285,86 forinton jegyezték az uniós fizetőeszközt a bankközi devizakereskedelemben.


Öregedő társadalmak? Már az ENSZ is figyelmeztet

A világnak fel kell készülnie az öregedő társadalmak okozta kihívásokra, különösen a fejlődő államoknak kell ezen a területen tenniük az ügy érdekében - mutat rá az ENSZ Népesedési Alapjának (UNFPA) friss tanulmánya.



Privatizációs színjáték pörög Romániában

Délkelet-Európa egyik legnagyobb vegyipari cégének, a román Oltchimnak a privatizációján az ország egyik helyi iparmágnása nyert, ám úgy tűnik, hogy nincs elegendő pénze megvenni a céget. Sajtójelentések szerint Dan Diaconescu csak politikai pályájának egyengetésére használta a megmérettetést.




Mínuszban fordult délutánra a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 38,37 pontos nyitás után emelkedett hétfő délelőtt, majd csökkent kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 18 579,35 ponton állt, ami a legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 9,30 pontos, 0,05 százalékos csökkenés, a hétfői nyitásnál 29,07 ponttal magasabb.


Jövőre is recesszióban maradhat a szlovén gazdaság

A bruttó hazai termék (GDP) a vártnál nagyobb mértékben csökken idén Szlovéniában, jövőre pedig a szerény növekedés helyett tovább gyengül a gazdaság – derül ki a szlovén központi bank hétfőn ismertetett friss előrejelzéséből.