Matolcsy is Orbán elleni államcsínyről ír

A közgazdaságtanból ismert Pareto-elvvel magyarázza Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, hogy az elmúlt két év kormányzati döntéseivel már megalapozták az elkövetkező húsz év sikerének felét. Matolcsy szerint bár két csatát már megnyertünk, még kettő vár ránk.


Nagy elmozdulás nem várható ma a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 94,72 pontos csökkenéssel, 17.214,39 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,55 százalékkal gyengült.




288,77 forint egy euró reggel

Lanyha forgalomban alig változott a forint árfolyama csütörtök reggel: a nemzetközi devizakereskedelemben az eurót 288,77 forinton jegyezték a szerda esti 288,70 forint után.


Ma szavaz a költségvetés fő számairól a parlament

A jövő évi költségvetés fő számainak elfogadásával érhet véget ma az Országgyűlés rendkívüli nyári ülésszaka. A képviselők a büdzsé kiadási, illetve bevételi oldalának meghatározása mellett több mint tucatnyi előterjesztést fogadhatnak el, köztük a hallgatói szerződések szabályainak törvényre emelését.



Extra jól fizetnek a magyar bankbetétek

A magyar bankok továbbra is kiemelkedő kamatokat adnak a bankbetétekre, az elérhető reálkamatok számottevően meghaladják a nyugat-európai szintet - írja a Világgazdaság.


Öt napja esik a Dow Jones és a Nasdaq

A New York-i értéktőzsde vezető indexei közül a Dow Jones és a Nasdaq ismét esett szerdán, immár az ötödik egymást követő napon. Ennek közvetlen előzménye, hogy kiderült: a Fed döntéshozóinak többsége a júniusi ülésen egyetértett abban, hogy az amerikai gazdaságnak további növekedésösztönzésre van szüksége, bár elképzelhető, hogy először, rövid távon olyan intézkedéseket kell hozni, amelyek éppen hogy nem ösztönzik a növekedést.


Kamatot csökkenthet a jegybank júliusban

A Magyar Nemzeti Bank júliusban kamatot csökkenthet, mert a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval tervezett tárgyalások jövő heti megkezdése megteremti a mozgásteret a csökkentésre - mondta a monetáris tanács két tagja szerdán a Bloomberg hírügynökségnek.




Orbánék beengedték a főáramba Monok szellemét

A parlament által hétfőn elfogadott módosító javaslat alapján az önkormányzatok által folyósított rendszeres szociális segély és a rászoruló gyermeknek járó kedvezmény esetében kerülhet sor a jelenlegi pénzbeli támogatás részben utalvány formájában történő folyósítására. A szakértők és az ellenzék nagy része szkeptikus az új rendszerrel kapcsolatban.


Indul az első járat Varsó új repülőteréről

Indul az első menetrend szerinti járat hétfőn a lengyel főváros új repülőteréről; a Varsótól nem egészen 40 kilométerre fekvő Modlinba a Ryanair és a Wizzair is kiköltözik. Az új helyszínről a Wizzair július 18-án indítja járatait.


Brutális csökkenésbe fordult az USA széndioxid kibocsátása

Egészen elképesztő diagramm jelent meg az Energy Information Administration jóvoltából az Amerikai Egyesült Államok széndioxid kibocsátásáról. Az elemzők egyértelműen a palagáz megjelenésének és a szénalapú erőművek kiváltásának tulajdonítják, hogy az USA jelenleg az 1991-es kibocsátási szintre "zuhant vissza". És a szabadesés tovább tart...





A Fitch nem aggódik Románia miatt

Románia egyre instabilabbá váló politikai helyzete rövid távon nem veszélyezteti az ország befektetési ajánlású, "BBB mínusz" szintű államadós-osztályzatát, amelyre továbbra is kedvezően hat a költségvetési konszolidációs folyamat és a jelentős külső tartalék - közölte szerdai helyzetértékelésében a Fitch Ratings.


Veres Jánost is kifaggatták Malév-ügyben

Mivel Veres János volt a pénzügyminiszter a Malév privatizációjakor, őt is meghallgatta az ügyet vizsgáló parlamenti bizottság. Veres szerint azért nyert anno az AirBridge a pályázaton, mert csak ez a társaság tett bankgaranciát ajánlata mögé.