Csökkentené az euróövezeti tagok számát a cseh elnök
Prágában nem tervezik, hogy a Cseh Köztársaság minél hamarabb csatlakozzon az euróövezethez – ezt mondta kedden Václav Klaus cseh köztársasági elnök egy nemzetközi fórumon.
Prágában nem tervezik, hogy a Cseh Köztársaság minél hamarabb csatlakozzon az euróövezethez – ezt mondta kedden Václav Klaus cseh köztársasági elnök egy nemzetközi fórumon.
Románia a következő időszakban a Verespatakon tervezett aranybánya mellett másik két aranybányát is megnyit – közölte Traian Basescu román államfő.
Kevesebbet kell fizetni bizonyos gyógyszerekért októbertől. Egyebek mellett vérnyomás- és koleszterinszint-csökkentők, antidiabetikumok, antidepresszánsok, valamint onkológiai szerek ára csökkenhet jelentősen - közölte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár kedden.
A világ legnagyobb gazdasági problémáját bizonyosan az emberi népesség számának változása jelenti. Miközben a közvélekedés szerint a Földet a túlnépesedés fenyegeti, a hosszú távú demográfiai statisztikák éppen az ellenkezőjének veszélyét vetítik előre. Lehet, hogy jön a nagy kihalás?
Elvesztette napközbeni nyereségét délutánra a forint. Az eurót 272 forint felett, a svájci frankot 239 forint felett jegyezték délután a bankközi kereskedésben.
Nem okozott meglepetést, hogy a jegybank 6 százalékon tartotta az alapkamatot - mondták a keddi kamatdöntés után elemzők, akiknek töbsége az idén nem számít kamatcsökkentésre.
A német gazdaság kivitele újabb csúcsra emelkedhet idén a Német Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetségének kedden bemutatott előrejelzése szerint.
A magyar lakások alig háromnegyede biztosított, ám ezek jelentős hányadának sem a valós értékre szól a biztosítása – közölte az Union Biztosító kedden.
A szocialisták háromfős frakciója is támogatni fogja a debreceni közgyűlés csütörtöki ülésén azt a városvezetés által kötendő szerződést, amellyel új üzemeltetőhöz kerül a városi repülőtér – jelentette be Zsiros Zsolt, az ellenzéki párt helyi frakcióvezetője kedden a városban tartott sajtótájékoztatón.
Az olasz Banco Popolare négyéves működtetés után megválik magyarországi érdekeltségétől – közölte az Il Sole 24 Ore című lap kedden.
Az árfolyamrögzítés utáni törlesztőrészlet-számításáról szóló kormányrendelet augusztus 22-én jelent meg a Magyar Közlönyben. A rendelet megalkotásakor szembesült a kormány azzal, hogy az „aránytalanul magas” törvényi kitétel elkerülése nem egyszerű feladat. Három rendeletváltozat is megjelent kormányzati forrásból. Számszerűsítettük ezeket.
Az LMP szerint a Munka törvénykönyve kormány által tervezett változtatásai új státuszt hozhatnak létre: a munkavállalók ugyanis a jövőben egyszerű alattvalókként tekinthetnének magukra.
A monetáris tanács egyhangúlag döntött a 6,00 százalékos alapkamat tartásáról - közölte Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Vagy jelenlegi formájában, vagy módosítva, de lesz különszerződés Görögország és Finnország között a déli állam által, az euróövezeti támogatásért cserébe nyújtandó pénzügyi garanciáról - mondta Jyrki Katainen, Finnország miniszterelnöke a finn állami televízió keddi műsorában.
A verespataki aranybánya-beruházás ügye már egy évtizede borzolja a kedélyeket. Talán nem tekintgetnénk akkora aggodalommal az Erdélyi-érchegység felé, ha egyszer már ugyanonnan nem ciánoztak volna ki bennünket. Az arany ára a világpiacon azonban olyan magasra kúszott az utóbbi időben, ami egyre csábítóbbá teszi a bányanyitást, s mind jelentéktelenebbnek láttatja a kockázatokat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 242,71 pontos nyitás után mérsékelte nyereségét kedden kora délutánig.
Csaknem 6 milliárd forintos beruházással új épülettömb épül a szolnoki Hetényi kórházban.
Csökkentette idei és jövő évi olajár-előrejelzését a BNP Paribas és a Citigroup kedden.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa keddi ülésén változatlanul hagyta a jegybanki alapkamat 6 százalékos szintjét.
Több mint háromezer dolgozójától válik meg a svájci UBS bank a költségcsökkentés jegyében. A legnagyobb svájci bank versenytársaihoz hasonlóan nehéz időszakra számít.