Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az inflációt jelentősen meghaladó mértékű hozamokat értek el a magánnyugdíjpénztárak 2010 első kilenc hónapjában: a növekedési portfóliók átlagos hozama 9,5, a kiegyensúlyozottaké 9,25, a klasszikusoké pedig 6,01 százalék volt a Stabilitás Pénztárszövetség gyorsjelentése szerint.
A magánnyugdíjpénztárak száz százalékát tömörítő pénztárszövetséghez tartozó 18 magánnyugdíjpénztár összesített vagyonának piaci értéke a harmadik negyedévben 7,2 százalékkal - 2.841,2 milliárdról 3.047,1 milliárd forintra - emelkedett a második negyedévihez képest - ismerteti a pénztárszövetség.
A magán-nyugdíjpénztári portfólió piaci értékében a 2008. évi gazdasági válság okozta veszteségeket követően a pénz- és tőkepiaci tendenciákkal összhangban gyors korrekció zajlott le. A portfólió piaci értéke 2008. december 31-től 2010. szeptember 30-ig 63 százalékkal növekedett, amit nagyrészt a kiemelkedő befektetési teljesítményekre lehet visszavezetni.
A választható portfóliós rendszer bevezetésével és a kockázati kitettség átalakításával az elérhető hozam nagysága is lényegesen változott. Elsősorban ennek köszönhető, hogy míg a klasszikus portfóliók átlagos hozama 2009. december 31. és a 2010. szeptember 30. között 6,01 százalék volt, a kiegyensúlyozott portfóliók 9,25 százalékos, a növekedési portfóliók pedig 9,5 százalékos átlagos hozamot értek el.
A pénztárak által kezelt 54 portfólióban változatlanul a hazai eszközök vannak túlsúlyban. A klasszikus portfóliókban 93,96, a kiegyensúlyozottakban 69,11 százalék, a növekedésiekben pedig 39,34 százalék a magyar állampírok állománya, így azok árfolyamhatása változó mértékben, de szintén rányomja bélyegét a pénztári teljesítmények alakulására.
A magán-nyugdíjpénztári portfóliók teljesítményei között továbbra is nagy a szórás, ami az eltérő befektetési politikákra, és a portfóliókezelők stratégiái közötti eltérésekre vezethető vissza.
A 2009. december 31-től számított vagyonnal súlyozott pénztári átlaghozamok a kockázatvállalás mértékével arányos teljesítményt mutatnak. A kiegyensúlyozott és a növekedési portfóliók hozamai a nagyobb kockázatvállalás mellett az állampapír indexek hozamait (RMAX: 4,31 százalék, MAXC: 8,87 százalék) jelentősen, a növekedési portfólió esetében a Budapesti Értéktőzsde teljesítményét (BUX: 9,48 százalék) is meghaladták az idei első kilenc hónapban, kiemelkedő reálhozamot biztosítva a pénztártagoknak.
A 2010 szeptemberében aktuális - a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett - 3,8 százalékos inflációval összevetve ez azt jelenti, hogy a magánkasszák a pénztári portfóliótól függően 2,21 és 5,7 százalék közötti pozitív reálhozamot értek el a vizsgált időszakban. Az elmúlt évben átlagosan 1,4 forint, az idei év elmúlt 9 hónapjában 1,1 forint befektetési eredmény jutott minden egyes forint pénztári befizetésre - mutat rá a Stabilitás Pénztárszövetség.
A pénztárak jövőbeni kilátásait jelentősen befolyásolják az Országgyűlés által 2010. október 25-én elfogadott törvények. Ezek értelmében a 2010. november 1-jétől 2011. december 31-ig a magán-nyugdíjpénztári tagok bruttó béréből levont 9,5 százalék nyugdíjjárulék teljes mértékben az állami nyugdíjalapba kerül a magánnyugdíjpénztár helyett. Egy másik jogszabály pedig minden magán-nyugdíjpénztári tag számára lehetővé teszi, hogy visszalépjen az állami tb-rendszerbe.
Aki a visszalépés mellett dönt, annak az addig egyéni számlán felhalmozott megtakarítása átkerül egy, a kormány által kijelölt szervhez, és számára akkortól az állam garantálja a mindenkori jogszabályokban meghatározott nyugdíjat.
A Stabilitás Pénztárszövetség azt tanácsolja, hogy amíg a hiányzó részletszabályok (kompenzáció, nyilvántartás, öröklés) nem tisztázottak, senki ne lépjen vissza az állami rendszerbe, mert - például öröklés esetén - rosszabbul is lehet járni. Az átlépés ugyanis egyirányú, a visszatérés a magán-nyugdíjpénztári rendszerbe a jelenlegi információk szerint nem lehetséges. A megfontolásra mindenki számára elegendő idő áll rendelkezésre, hiszen a visszalépés lehetősége az elfogadott jogszabály szerint 2011. december 31-ig nyitott.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.