Átalakul az APEH szervezete októberben

Átalakul az APEH szervezete: október elsején az eddigi Kiemelt Adózok Igazgatósága mellett létrejön a Kiemelt Ügyek Igazgatósága és a Kiemelt Ügyek és Adózók Főigazgatósága, továbbá ismét lesznek megyei igazgatóságok - az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalról szóló kormányrendelet módosítása a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.


Az ÁKK megszólal: valójában így finanszírozzuk az államot!

A minap Az állam bugyellárisa belülről: így finanszírozzák Magyarországot címmel közöltük Tajti Imrének, az ING Befektetési Alapkezelő Zrt. kötvényportfolió-menedzserének írását, amelyben igyekezett megvilágítani, hogyan történik az ország finanszírozása , milyen szerepet tölt be az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) és a Magyar Nemzeti Bank ebben. Az alábbiakban az ÁKK két vezető szakembere, Borbély László András és Réz András vitába szállnak Tajti Imre néhány megállapításával.


BÉT: az OTP húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 101,40 pontos, 0,45 százalékos emelkedéssel, 22 850,10 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 12,0 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.




Folytatta erősödését a forint

Nemzetközi hatásra erősödött tovább pénteken a forint: az eurót délután negyed ötkor 277,83 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a csütörtök délutáni 280,53 forintos, illetve csütörtök éjszaka és péntekre virradóra a nemzetközi kereskedelemben tartott 280 alatti jegyzésekkel.



Nem pénzkérdés, hogy megtartsunk egy dolgozót

Még nem elterjedtek a közép-kelet-európai régióban a munkavállalók pénzügyi részvételét célzó programok, azonban mind a vállalatok, mind a dolgozók nagy része támogatná ezek széleskörű bevezetését – derült ki az MGYOSZ ma bemutatott nemzetközi felmérésének eredményeiből.


Simor: érthető a szakítás az IMF-fel

Bár elveszítettünk egy fontos védőhálót, a gazdasági függetlenségre való törekvés jogos, így érthető az IMF tárgyalások megszakítása – véli Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.


Az Axel Springer részvényeket adott el, hogy terjeszkedhessen

A magyarországi érdekeltségekkel is rendelkező Axel Springer médiacsoport pénteken saját részvények eladásával szerzett pénzt további terjeszkedéséhez: a cég 2,7 millió saját részvényt adott el intézményi befektetőknek. Egyidejűleg a Deutsche Bank saját Springer-részesedéséből további 2,8 millió részvényt értékesített.



NGM: 1081 milliárd forint a hiány az első nyolc hónapban

Az államháztartás − helyi önkormányzatok nélkül számolt − pénzforgalmi egyenlege idén augusztusban 83,9 milliárd forint hiánnyal zárt, az első nyolc havi deficit 1 081,4 milliárd forint, az éves előirányzat 124,2 százaléka volt − közölte honlapján az előzetes adatokkal megegyezően a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).


Urbán Zoltán az EIB igazgatóságának új magyar tagja

Urbán Zoltánt, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. vezérigazgató-helyettesét választották az Európai Beruházási Bank új magyar igazgatósági tagjának. Az EIB-nek ez a legfelső döntéshozó szerve, amelynek minden EU-tagállamból van egy tagja. Urbán Zoltán Erős Jánost váltja a poszton.




Pert nyert a magyar állam: 30 millió dollár kártérítést úsztunk meg

Magyarország javára döntött 2010. szeptember 23-i ítéletében a Világbank mellett működő, washingtoni székhelyű nemzetközi bíróság (International Centre for Settlement of Investment Disputes - ICSID) az AES Tisza Erőmű Kft. tulajdonosa, az AES Summit Generation Ltd. magyar állam ellen indított perében − közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.


A kishalak is tőzsdére mennek

A többletforrásokon kívül az ismertség és az üzleti partnerek fokozódó bizalma, valamint az általánosnál alacsonyabb osztalékadó egyre több kis céget késztet arra, hogy bevezesse részvényeit a tőzsdére.


Az Ifo-index kissé erősítette a forintot

A forint az előző napi gyengülés után viszonylag stabil volt pénteken délelőtt, a német Ifo gazdaságkutató vártnál jobb üzleti hangulatindexe pozitív irányba befolyásolta a devizapiaci hangulatot és a forint is erősödött.



Befektetési csalókat üldöz a német rendőrség

A befektetési csalók elleni harc jegyében nagyszabású akciót indítottak a héten a német hatóságok, több tucatnyi érintettnél tartva házkutatást − írta pénteken a Financial Times Deutschland (FTD).