Javult az Ifo üzleti környezet indexe az euróövezetben
A német Ifo gazdaságkutató intézet szerdán 63,6 pontra emelte az euróövezeti gazdasági hangulatmutatóját a mostani, harmadik negyedévre az előző negyedévi 55,1 pontról.
A német Ifo gazdaságkutató intézet szerdán 63,6 pontra emelte az euróövezeti gazdasági hangulatmutatóját a mostani, harmadik negyedévre az előző negyedévi 55,1 pontról.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) érzékenyebb lett, de továbbra is érvényben van, hogy aki fizet, az parancsol, ekképp összegezte Kurt Bayer, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) egyik igazgatójának véleményét szerdán a Der Standard című osztrák lap.
A pozitív tőkepiaci hangulat hatására február óta először regisztráltak tőkebeáramlást a magyarországi befektetési alap piacon, és visszatértek a korábbi hónapok kiugró hozamai is – közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz).
Több mint három hete volt utoljára olyan drága az euró, mint augusztus 12-én délelőtt: a közös európai pénz árfolyama 275 forint felett is megfordult.
A vártnál nagyobb, de az egy évvel korábbinál kevesebb lett a világ legnagyobb bányavállalatának éves profitja.
A keddi nagy zuhanás után a szerdai kereskedést is a negatív tartományban kezdte a BUX.
Több mint 10 százalékot zuhant a Synergon árfolyama délelőtt fél tizenegy előtt a BÉT-en, ezért a papír kereskedését felfüggesztették.
Szepessy "Segélyért Munkát" Zsolt monoki polgármester excége és az állandó sajtótitkárt is foglalkoztató Lakatos Attila cigányvajda is rajta van az adóslistán.
Tovább emelkedett a jegybanknál elhelyezett egynapos betétek állománya júliusban, csakúgy, mint a három hónapja bővülő kéthetes MNB-kötvények átlagállománya, a központi kormányzat betéteinek átlagos állománya pedig az előző két hónaphoz hasonlóan csökkent – közölte a Magyar Nemzeti Bank statisztikai mérlegét az előzetes adatok alapján.
Folytatódik az árfolyam kiigazítás a térségbeli devizák körében, a forint mozgása 275 forintos euró árfolyam környékén várható; szerdán reggel az eurót 274,88 forinton jegyezték a kedd délutáni 273,01 forint után.
A menetdíjkedvezmények rendszerének átalakításával körülbelül 8-9 milliárd forintot lehet lefaragni a közösségi közlekedésre fordított összegekből, azonban még sok egyeztetésre van szükség a változások körvonalazásához - mondta Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter szerda reggel a közszolgálati televízió Nap-kelte című műsorában.
A 2010. évi költségvetésben az ideihez képest jóval kisebb, legalább 300 milliárd forinttal kevesebb bevétellel számol a kormány, ennyit meg kell takarítani a 3,8 százalékos hiánycél megtartásához – mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter szerdán reggel a Magyar Televízió Napkelte című műsorában.
A világ idei olajkeresete napi 1,71 millió hordóval lesz kisebb a tavalyinál – vélte legújabb havi jelentésében az amerikai energiaügyi hivatal (EIA).
Az amerikai gazdaság már elérte a mélypontot és a folyó harmadik negyedévben már pozitív előjelű lesz a GDP – mondta Soros György.
A közép- és kelet-európai devizapiacok szerdán némi nyomás alatt lesznek, miután az értéktőzsdék keddi visszaesése a befektetői kedv lanyhulását jelezte – írta elemzők véleményét idézve szerda reggel a Dow Jones hírügynökség.
Jövőre nem a minimálbér lesz a bérmegállapítás alapja, hanem egy úgynevezett tevékenységre jellemző kereset szerint kell meghatározni a havi kifizetést – írta a Napi Gazdaság.
A válság kirobbanása után Nagy-Britanniában – ahogy más országokban is – kemény kritikával illették a közgazdászokat, mert nem figyelmeztettek a közelgő pénzügyi veszedelemre. A sorhoz II. Erzsébet brit királynő is csatlakozott, s feltette a kérdést: miként lehet, hogy senki sem látta a válság közeledtét?
Több órán át nem szállhatott fel kedden a SkyEurope diszkont légitársaság több járata a Bécs-Schwechat repülőtérről a légikikötővel szembeni rendezetlen tartozások miatt - jelentette az osztrák sajtó az APA hírügynökség alapján.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 732,49 pontos, 3,96 százalékos csökkenéssel, 17.742,65 ponton zárt kedden.