Megindult a verbális intervenció az erős euróval szemben

Az euró erősödése aggasztja az eruózóna országait, de bizakodásra ad okot számukra Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter kijelentése, miszerint Washingtonnak érdekében áll a dollár erősítése – jelentette ki Jyrki Katainen finn pénzügyminiszter a Reuters tévének adott interjúban.



Biztos, hogy tovább csökken a kamat

Stabilizálódott a forint a bankközi devizapiacon kedden délelőtt. A Commerzbank szakemberei rámutatnak, hogy a további kamatcsökkentés biztosra vehető, ami erősítheti a forintot.


Bajnai az OECD előtt elemezte a magyar válság pusztító természetét

A Magyarországot különösen sújtó gazdasági válságban elsődleges a szembenézés és annak tisztázása, hogyan jutott a kialakult helyzetbe az ország, mert ennek megértése nélkül lehetetlen a válságból kilábalni – hangsúlyozta Bajnai Gordon a magyar gazdaságról tartott helyzetismertetésében a Gazdasági Fejlesztési és Együttműködési Szervezet (OECD) nagyköveti tanácsának hétfői rendkívüli ülésén.



Spanyolországban épít napelemgyárakat a magyar Genesis

Várhatóan egy héten belül döntenek arról, melyik cég lesz a kivitelezője a Genesis spanyolországi gyárának – tájékoztatta a részvényeseket Damian Greco, a Genesis Energy Nyrt. igazgatótanácsának tagja a budapesti tőzsdén jegyzett társaság hétfőn Budapesten megtartott rendkívüli közgyűlésén.





Aggódnak a dollár gyengülése miatt

Az euróövezethez tartozó országok pénzügyminiszterei hétfőn késő este aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a dollár továbbra is gyengül a 16 országban bevezetett európai egységes fizetőeszközhöz képest.


Befektetési tanácsok október közepére

A mögöttünk álló hét bebizonyította, hogy a piacok akkor is képesek emelkedni, amikor ennek nincs fundamentális alapja. Sőt, annak ellenére emelkedtek az indexek, hogy az USA gyorsjelentési szezon számai igencsak vegyes képet mutatnak. Ezt az emelkedést ma már egyértelműen kizárólag a magas likviditás hajtja, amit az alacsony kamatkörnyezet táplál. Mire figyeljünk a héten?



Hitelszerződések módosítása: jelzés 60 nappal korábban?

A kormány a hitel- és pénzintézeti törvény módosításával kötelezné a bankokat arra, hogy a hitelszerződések módosításáról 60 nappal korábban tájékoztassák az ügyfeleket - értesült az MTI hétfőn. A szerdán a kormány elé kerülő javaslat szerint, ha az ügyfelek nem fogadják el a változtatásokat, 60 napon belül díjmentesen fel tudják mondani a hitelszerződésüket.


Betonkemény falhoz ért a forint

A forint határozott erősödést mutatott hétfőn, miután a dollár gyengül, a régióban pedig optimistává váltak a befektetők. A kezdőlökést az MNB kamatvágása adta meg.


Újabb rekordok napja a BÉT-en

Hétfőn újabb rekordok dőltek a BÉT-en. Az OTP például a nagy októberi zuhanás kezdete óta nem járt ilyen magasságokban.





Ecostat: az ingatlanpiac túl van a mélyponton

A következő félévben még stagnál, de már túljutott a mélyponton az ingatlanpiac Magyarországon az Ecostat ingatlanbarométer mutatója szerint, amely a harmadik negyedévben 1,54 százalékponttal 35,4 százalékra nőtt. Az elmúlt egy évben ez volt az egyetlen növekedési periódus – mondta Belyó Pál, az Ecostat főigazgatója hétfőn.


Tejalapot hoz létre az EU, újabb termelői tüntetés

A jövő évi agrárköltségvetés terhére 280 millió eurós tejalap létrehozását javasolja az Európai Bizottság az uniós tagországok nagy része és az Európai Parlament nyomására – jelentette be hétfőn a testület.