OECD, IMF: az idén, hatvan éve először visszaesésbe fordul a világ
 

OECD, IMF: az idén, hatvan éve először visszaesésbe fordul a világ

Idén gazdasági visszaesés várható a világon az átlag szintjén, mondta Angel Gurria, a nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD vezetője Pekingben. Ezzel lényegében megerősítette az eddigi kiszivárogtatásokat az OECD új gazdasági előrejelzéseiből, de számokat nem említett. Az új előrejelzéseket március 31-én tervezi kiadni a szervezet.

MTI MTI

Kommerszant: Németország a Nabucco ellen
 

Kommerszant: Németország a Nabucco ellen

A Nabucco gázvezeték e néven ugyan nem szerepel a prioritásként kezelt tervezetek brüsszeli EU-csúcson előterjesztett listáján, elsősorban Németország ellenkezése miatt, de ez nem jelenti azt, hogy nem fog megvalósulni, és a moszkvai öröm messze túl korai – írta pénteken a Kommerszant című orosz üzleti lap.

MTI MTI

Kifulladhat a tőzsdék lendülete
 

Kifulladhat a tőzsdék lendülete

Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai értéktőzsdéken pénteken hétvégi profitkivétel várható. Hosszabb távra is úgy vélik, az elmúlt másfél heti lendület egyelőre kifulladt, a piacok, legalábbis a következő napokban, visszatérnek óvatos, "várjuk ki a végét" üzemmódba.

MTI MTI


Gyurcsány: visszakerült a Nabucco az uniós projektlistára
 

Gyurcsány: visszakerült a Nabucco az uniós projektlistára

Nevesítve visszakerült az Európai Unió által támogatandó beruházások listájára a Nabucco program - közölte Brüsszelben magyar újságírókkal Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a csütörtök délután kezdődött EU-csúcstalálkozó előtt, az előkészítő megbeszélések eddigi eredményei alapján.

MTI MTI