Goldman Sachs: már 45 százalék az esélye, hogy recesszióba kerül az amerikai gazdaság
A hitelminősítő egy héten belül másodszorra rontotta le előrejelzését.
A hitelminősítő egy héten belül másodszorra rontotta le előrejelzését.
Az Európai Bizottság elnöke ugyanakkor azt is kihangsúlyozta, hogy először inkább tárgyalnának az USA-val a vámokról.
Sorra dőlnek a naperőműves rekordok, az áram ára pedig mínuszba zuhan, majd miután lemegy a nap, kilő. Jó volna, ha a lakosság a „rezsicsökkentés” helyett a valósággal szembesülne.
A kormány ugyanis nem kötelezte a bankokat arra, hogy a funkciót elérhetővé tegyék a kártyaolvasóikon.
Ez forintban kifejezve 2 010 926 milliárdot jelent. Legalábbis a jelenlegi árfolyamon, estére több is lehet.
A Bitcoin 8 százalékot, az Ethereum, a DOGE és a TRUMP 17 százalékot vesztett az értékéből egyetlen nap alatt.
Nemcsak a vámháború, hanem az olajtermelő országok is hozzájárulnak az eséshez.
De bezuhantak a Thyssenkrupp, a Saab és a Leonardo részvényei is.
A nagy beszakadást minimális visszaerősödés követte, de azóta ismét gyengülőben van a magyar fizetőeszköz.
Lényegében az már örülhetett, aki nem 10 százalék feletti veszteséget könyvelt el.
Donald Trump vámjai és a kínaiak válasza továbbra is érezteti hatását az európai börzéken: zuhan London, Frankfurt és Párizs is, de az összeurópai tőzsdeindex is másfél éves mélypontra került a hét első napján.
Donald Trump vámháborúja a világ minden részére elért.
A Tiborcz-közeli Gránit részvényei viszont nagyot erősödtek.
A patikákban és illatszer-üzletekben éves összevetésben 10 százalékkal növekedtek az eladások.
A görög jegybankelnök szerint negatív keresleti sokk és a vártnál durvább infláció jön az övezetben.
A FaceKom azonosítási megoldását építik be a Digitális Állampolgár alkalmazásba.
A mindennapi életünk része a közlekedés. Ki autóval, ki biciklivel, mások gyalog és tömegközlekedéssel. Az elmúlt években az elektromos rollerek miatt már többet került szóba a közelekedési jog a KRESZ, a többség azonban ettől függetlenül nincs tisztában alapvető kérdésekkel.
Az elnök szerint az emberek egy nap rá fognak jönni, hogy a vámok az USA számára „nagyon szép dolgok”.
Az egyik olyan területen készült videó, amit a hatóságok lezártak.
Lehet, hogy valójában ez Trump célja?