A korrupciós lánc végén gyakran multik állnak
Továbbra is a szegény országokban a legnagyobb a korrupció - derül ki a visszaélések ellen küzdő nemzetközi szervezet, a Transparency International kimutatásából.
Továbbra is a szegény országokban a legnagyobb a korrupció - derül ki a visszaélések ellen küzdő nemzetközi szervezet, a Transparency International kimutatásából.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) az OMV-t 25 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a piacbefolyásolás tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése miatt - közölte a szervezet pénteken honlapján.
Az idén az államháztartás pénzforgalmi hiánya 1614,4 milliárd forint lesz az önkormányzatok 85 milliárd forintos várható hiányával, jövőre ez 1243,8 milliárd forintra, a GDP 4,5 százalékra csökken az önkormányzatok 111,1 milliárdos hiánya mellett – ismertette a jövő évi végleges költségvetési javaslat főbb számait Veres János pénzügyminiszter.
Az euróövezetben szeptemberben 2,1 százalékra gyorsult a tizenkét havi infláció az augusztusi 1,7 százalékról, jelentették az EU statisztikai hivatalában pénteken előzetes becslésként.
A folyó fizetési mérleg hiánya az idén a második negyedévben 1,7 milliárd euró, szezonális hatásoktól megtisztítva 1,455 milliárd euró volt – közölte a jegybank pénteken az első becslés alapján.
Az ipari termelői árak az idén augusztusban az előző havinál 1,1 százalékkal voltak magasabbak, a 2006. augusztusi szinthez képest viszont 2,3 százalékkal csökkentek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Részesülhet adókedvezményben az alapítványi iskolának tandíjat fizető szülő? A kft. nyugdíjas ügyvezetője milyen jogviszonyban és milyen járulékfizetés mellett láthatja el feladatát? Lakás bérbeadójának milyen fizetési kötelezettsége van, megilleti-e valamilyen kedvezmény? Termelőszövetkezetből földhoz jutó tulajdonosok az ingatlan értékesítésekor hogyan adóznak?
Joaquin Almuniának, az EU gazdasági és pénzügyi biztosa "most már tetteket" követel az amerikai kormányzattól a dollár értékvesztésének megakadályozására.
Türkmenisztán mintegy 50 százalékkal, 100 dollárról 150 dollárra szándékozik emelni a Gazpromnak szállított földgáz árát ezer köbméterenként, s ezt azzal indokolja, hogy a Gazprom emelni tervezi a gáz árát Magyarországnak, a balti államoknak és Fehéroroszországnak - értesült a Kommerszant című moszkvai lap a türkmén elnökhöz, illetve a kormányhoz közelálló forrásból.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 370,66 pontos emelkedéssel, 28.218,85 ponton zárt csütörtökön, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,33 százalékos erősödés.
A budapesti bankközi devizapiacon csütörtök délután négy óra után 250,00/20 volt az euró/forint árfolyam, kissé tovább erősödött a forint a reggeli 250,20/30, illetve a szerda délutáni 250,60/75 után.
A 18-45 év közötti magyar gépjárművezetők 85 százaléka nem ért egyet azzal, hogy a magyar gazdaság számára stratégiailag fontos cégek külföldi tulajdonba kerülhetnek. A meghatározó többség véleménye jelzi, hogy a magyar lakosság pártállástól függetlenül támogatja a stratégiai cégek védelmét.
A folyamatos innováció az alapkezelésben kulcsfontosságú, ennek érdekében a K and H Csoport folyamatosan bővíti befektetési termékeinek körét, napjainkban már megjelentek az úgynevezett társadalmi felelősségvállalást előtérbe helyező alapok is a K and H Alapkezelő befektetési palettájában - mondta Zobor Zsuzsanna, az alapkezelő vezérigazgatója.
Március végén a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elrendelte az I. Nemzeti Fejlesztési Tervhez kapcsolódó kifizetések felgyorsítását. Az NFÜ a program meghirdetésekor azt ígérte, hogy szeptember 15-ig 1 százalék alá szorítja az intézményrendszer hibájából 90 napon túl ki nem fizetett számlák arányát.
Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter (ÖTM) szigorítani kívánja a kistérségi hálózatok rendszerét, így etikai kódex aláírásának kötelezettségét tervezi bevezetni.
Kelet-Európa országait nem érintették eddig a globális hitelpiaci válság okozta megrázkódtatások, de több ország sebezhető, mivel a tekintélyes külső egyensúlytalanság miatt akadozhat a hiteláramlás - közölte a Világbank csütörtökön.
Ha állandó ellenőrzésekkel sem biztosítható a józsefvárosi és az ahhoz hasonló piacok törvényes működése, akkor be kell zárni azokat – mondta Alexa György szocialista országgyűlési képviselő. A Fidesz szerint riogatás azoknak a piacoknak a bezárásáról beszélni, ahol a szegény sorsú emberek vásárolnak.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az idén lezárt eddigi 80 fogyasztóvédelmi eljárásban 680 millió forint bírságot szabott ki - mondta Nagy Márta, a hatóság elnökhelyettese.
Augusztusban a korábbi rekordhoz képest kisebb volt a pénzellátás növekedése az euróövezetben, de a magánhitelezés tovább nőtt, távolról sem igazolva semmiféle aggodalmat, amelyet a "nem elsőrendű válság" nemzetközi kitörése okozott.
A megkérdezettek többsége támogatná a társaságiadó-alap unión belüli egységesítését - derül ki egy felmérésből, melynek részleteiről László Csaba volt pénzügyminiszter, a KPMG Tanácsadó Kft. partnere számol be.