Senki nem javasolt kamatemelést
Kamatemelési javaslat nem volt a Monetáris Tanács ülésén – jelentette ki Járai Zsigmond jegybankelnök.
Kamatemelési javaslat nem volt a Monetáris Tanács ülésén – jelentette ki Járai Zsigmond jegybankelnök.
Londoni feltörekvő piaci elemzők szerint politikai bizonytalanságot okozhat az euró magyarországi bevezetéséről 2008-ban tartandó népszavazás mindkét nagy párt által támogatott ötlete, amelyet az elemzők a választási kampány elemének tartanak.
A várakozásoknak megfelelően a jegybank nem változtatott az alapkamaton. Az elemzők előrejelzéseikben egyetértettek, hogy a forint gyengülése ellenére, a jegybank most nem lép.
Az új irodák kínálata Budapesten az elmúlt három évet jellemző szerény, évi 70-85 ezer négyzetméteres bővülést követően, 2006-ban az előrejelzések szerint 200 ezer négyzetméterrel, 2007-ben pedig akár 330 ezer négyzetméterrel is bővülhet - áll a DTZ Hungary Kft. legújabb elemzésében.
Az összehasonlító reklám konkrét esetében kell állást foglalnia az Európai Bíróság főtanácsnokának. Luxembourgtól a belga bíróság kért jogi állásfoglalást, amelyet szerdán hirdetnek ki.
A forint 263-ig gyengült hétfő reggel, elemzők szerint a zloty esése hat a régió valutáira. A piac a kamatdöntésre vár.
A Gazprom és az izraeli vezetés elvi megállapodásra jutott orosz gáz Izraelbe szállításáról – jelentette be az izraeli miniszterelnök az egyik orosz rádiónak adott interjúban.
Hatszázmillió forintért cserélt gazdát a Soproni Ruhagyár (SR) Rt. Az új tulajdonos, a Medical Holding Kft. valószínűleg nem folytatja tovább a termelést, helyette turisztikai és kereskedelmi központot létesít a patinás ingatlanban, írja a Napi Gazdaság.
A londoni székhelyű Európai Reform-kutatóközpont hétfőn közzétette összeállítását arról, hogy az unió tagországai és a csatlakozásra készülő Románia, illetve Bulgária milyen előrelépést tettek a reformok terén.
Vállalja-e az időt, energiát igénylő építkezést, vagy a kényelmesebb, de számos lemondással járó megoldást válassza: a piaci új kínálatból vásárol? Ezt a kérdést segítünk eldönteni néhány alapvető szemponttal és összehasonlító árral.
A múlt héten kezdődött forintgyengülés tetőzött hétfőn, de keddre már kezdett megnyugodni a piac, míg péntekre már szinte csak múlt időben említhető az utóbbi időszak legnagyobb devizapiaci megingása. A pánik elmúlt, de a hozamok oldaláról azt látjuk, hogy a piac egy száz bázispontos kamatemelést áraz egy éven belül.
Február végéig 24,4 milliárd forintot fizettek be az adóhivatalnak az egyszerűsített vállalkozói adókörbe (eva) tartozók, ami 25,1 százalékkal több az előző évinél - áll a Pénzügyminisztérium (PM) februári államháztartási jelentésében.
Az elmúlt napok heveny forintingadozásai és árfolyamgyengülései ellenére sem várnak kamatemelést a Monetáris Tanács hétfői ülésétől a Reuters által megkérdezett elemzők, így valószínűsíthető, hogy továbbra is 6,0 százalék marad az alapkamat.
Magyarországon 2002-2006. között 511 kilométer autópálya épül, amelyből 64 kilométert az előző kormány készített elő – mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter szombaton az autópálya-építés helyzetéről tartott sajtótájékoztatón.
A New York Times háromszoros Pulitzer-díjas újságírójának összefoglalója a globalizáció teremtette, új, sosem látott jelenségekről. Az alábbiakban Thomas Friedman És mégis lapos a föld című könyvéből olvashatnak részleteket.
Szlovákiában tavaly már az autóipar adta az ipari termelés mintegy negyedét, 1998-ban ez még csak 14,3 százalék volt. Az idén a 25 százalékos arány várhatóan tovább nő a következő két évben, amint megindul a termelés a Peugeot-Citroen nagyszombati, illetve a Kia Motors zsolnai üzemében.
A régebben épült magánházak tulajdonosai ismét pályázhatnak lakásuk energiatakarékossági felújítására - jelentette be Kóka János gazdasági miniszter. Két pályázat közül is választhatunk, az egyik a lakossági energiamegtakarítás támogatását, a másik a megújuló energiaforrások bővítését szolgálja.
A 2004. május 1-je után forgalomba helyezett gépjárművek utólagos ellenőrzése során a vámhatóság eddig 95 esetben, 525 járművet érintően tárt fel mintegy 500 millió forint regisztrációs adóhiányt - mondta Nagy János, országos vámparancsnok.
Ezentúl mobillal is vásárolhatunk négynapos autópálya-matricát, ha Pannon vagy T-Mobile előfizetők vagyunk. A szolgáltatás ára 100 forint lesz. Hamarosan bevezetik a forgalomarányos fizetést is, bár egyelőre csak a teherautóknál.
A nagy nyugat-európai részvénypiacok pénteken a várttal ellentétben fölfelé indultak. A korábbi vállalategyesülési hírek ugyan kifutottak - ezért az elemzők péntekre már visszaesést vártak -, de újabbak jelentek meg, például arról, hogy a Zurich Financialt megveszik. A pénzügyi szolgáltató 10 százalékkal drágult, átlagosan 2 százalékkal felhúzva az európai biztosítók jegyzéseit.