Optimista az új Fed-elnök
 

Optimista az új Fed-elnök

Gazdasági növekedést vár az új Fed-elnök, Ben Bernanke. Alan Greenspan utódja kongresszusi meghallgatásán nem zárta ki az újabb kamatemelés lehetőségét.

hvg.hu hvg.hu

A Baromfi Terméktanács szerint nincs veszély
 

A Baromfi Terméktanács szerint nincs veszély

A Baromfi Terméktanács szerint a madárinfluenzával kapcsolatban az igazi veszély az, ha a valóságosnál nagyobb jelentőséget tulajdonítanak néhány szórványosan elhullott vadmadár esetének, és ezt összekeverik azzal, hogy zárt telepen, biztonságos körülmények között tömegesen tenyésztenek baromfikat.

MTI MTI


Új tulajdonosa lehet Ferihegynek
 

Új tulajdonosa lehet Ferihegynek

A spanyol Ferrovial már korábban jelezte, hogy megszerezné a brit repülőtér-üzemeltetőt, a BAA-t. A tranzakcióban a szingapúri kormány és egy kanadai alapkezelő is részt venne. Így hamarosan új tulajdonosa lehet a decemberben elkelt Budapest Airportnak.

MTI MTI

Légitársaság-gigászok kartellezési gyanúban
 

Légitársaság-gigászok kartellezési gyanúban

Több nagy nemzetközi légitársaságánál folyik már a vizsgálat, mert gyaníthatóan összejátszottak áruszállítási tarifáik kialakításában, amikor ezekre különféle felárat, így például – a dráguló üzemanyag miatt – kerozinpótdíjat vezettek be.

MTI MTI


Bioforradalmat akarnak a svédek
 

Bioforradalmat akarnak a svédek

Svéd cégek, autógyártók és egyetemek elhatározták, hogy kimozdítják a holtpontról a nyugat-európai biodízel-kérdést. Az EU által is támogatott program célja, hogy minél szélesebb körben elterjedjen a bio-üzemanyagok használata.

hvg.hu hvg.hu


Stabilan nyitott a forint a bankközin
 

Stabilan nyitott a forint a bankközin

A forint jegyzése szerdán reggel alig változott bankközi devizapiacon, az eurót 251,60/70 forinton jegyezték, 10 fillérrel magasabban a 251,50/60 forintos keddi árfolyamnál.

MTI MTI

Milyen a bor, ha magyar?
 

Milyen a bor, ha magyar?

A világpiacon egyre inkább a helyi, speciális fajták futnak. Olyan különleges borokra van kereslet, amelyek nem teremnek meg minden domboldalban. Ez a szemléletmód sokat segíthet a magyar boroknak is, hiszen rengeteg szőlő- és borfajtánk másutt nincs. Mi segíthet a magyar borágazaton, a marketing vagy/és a szemléletváltás?

Kulcsár Hajnal (hvg.hu) Kulcsár Hajnal (hvg.hu)

Tovább hízik a Michelin-baba
 

Tovább hízik a Michelin-baba

A világ vezető gumiabroncsgyára, a francia Michelin február 14-én profitja 36 százalékos tavalyi növekedéséről számolt be. Adózott eredménye 889 millió euróra gyarapodott a 2004-es 654 millióról. A bevétel 3,6 százalékkal 15,59 milliárd euróra emelkedett tavaly.

MTI MTI

Hatszázmilliós projektet nyert a Strabag
 

Hatszázmilliós projektet nyert a Strabag

A Strabag Építőipari Rt. újíthatja fel Bátonyterenye központját nettó 672,4 millió forintért, miután elnyerte a városi önkormányzat által kiírt nyílt közbeszerzési eljárást.

MTI MTI


BÉT: esett az index
 

BÉT: esett az index

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 412,95 pontos csökkenéssel, 22 032,57 ponton zárt kedden. A nap vesztesei a gyógyszeripari papírok voltak.

MTI MTI



Jelentős adókedvezmény a biodízelre
 

Jelentős adókedvezmény a biodízelre

Egy hónapja van a kormánynak, hogy kidolgozza a bioüzemanyagok hazai gyártásának megteremtéséhez szükséges szabályokat. A tervek szerint 2010-re minden Magyarországon gyártott száz liter benzinből, gázolajból négynek a szántóföldről kell származnia – írja a Magyar Hírlap.

hvg.hu hvg.hu

Többségi tulajdont szerzett az econet.hu
 

Többségi tulajdont szerzett az econet.hu

Az econet.hu megvásárolta a székesfehérvári székhelyű eMusic Szolgáltató Kft. 89,87 százalékát - közölte a társaság a BÉT honlapján. A közvetlen irányítást biztosító többségi üzletrészt százmillió forintért szerezte meg az econet.hu.

MTI MTI

Válságot okozhat az európai lakosság elöregedése
 

Válságot okozhat az európai lakosság elöregedése

Az európai lakosság elöregedése súlyos társadalmi-gazdasági problémákkal fenyeget - mutat rá egy friss jelentés, amelyet az EU pénzügyminiszterei vitatnak meg először. Megfelelő reformintézkedések nélkül az EU gazdasági növekedése 2030-ig a jelenleginek a felére csökkenhet - írja az euractiv.hu.

euractiv.hu euractiv.hu