Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Utolérheti Matolcsyt a sorsa, vagy túl sokat tud ehhez a NER-vagyonokról?
hvg360

Utolérheti Matolcsyt a sorsa, vagy túl sokat tud ehhez a NER-vagyonokról?

Szalonképtelenné válhatna Magyarország a nyugati félteke pénzpiacain, ha a jegybank – az elnökváltás ürügyén – nem rendezné a Pallas Athéné Alapítvány százmilliárdjainak sorsát. A kérdés most az, vajon a közpénzherdálás gyanújával indult büntetőeljárások elérik-e a Matolcsy famíliát.

Gazdaság

Erősödő forint, 3,6 százalékos infláció

A fogyasztói árak májusban 0,3 százalékkal haladták meg az áprilisi, és 3,6 százalékkal a 2002 májusi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. A várakozásoknál is jobb inflációs adat, illetve a lengyel zlotyi árfolyamának erősödése miatt tovább erősödik a forint szerdán a bankközi pénzpiacon.

Gazdaság

Járai erősíti a forintot, mások gyöngítik a világvalutákat

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kedden 6,5 százalékról 7,5 százalékra növelte a jegybanki alapkamatot - alig néhány nappal az Európai Központi Bank 0,5 százalékos kamatcsökkentése után, és az amerikai jegybank szerepét is betöltő Fed esetleges újabb kamatvágása előtt. Ezzel az MNB elnöke nyíltan azt üzente a piacnak, a befektetők hozzák csak továbbra is a forintpiacra az eurót, a dollárt, mert tekintélyes kamatfelárhoz jutnak.

Gazdaság

A Monetáris Tanács 7,5 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot

A Monetáris Tanács keddi ülésén 100 bázisponttal, 7,5 százalékra emelte a jegybanki alapkamat mértékét. A döntés indoklása, hogy a forint "leértékelését", azaz a sávközép 2,26 százalékos múlt heti eltolását a piac túlreagálta, a hazai valuta emiatt olyan mértékben meggyengült, ami már veszélyezteti az inflációs célok elérését.

Gazdaság

Jelentős forinterősödés pénteken

A bankközi devizapiacon a forint az intervenciós sáv erős oldalán 7,24 százalékon állt, ez 100 bázispontos erősödés a csütörtök délutáni értékhez képest.

Gazdaság

Jósnők és gazdaságpolitikusok

Szerdán a kormány leértékelte a forintot és takarékossági intézkedéseket rendelt el. A Fidesz azonnal felhördült, Medgyessy-csomagot emlegetve. A kormány pedig a szokásos gyámoltalansággal érvel döntése mellett. Miért lett a gazdasági korrekcióból ismét süketek párbeszéde?

Gazdaság

Gyengülő forint

A forint szerdán bejelentett 2,26 százalékos leértékelése után mind a bankközi, mind pedig a lakossági piacon gyengült a magyar valuta, s magával rántotta a lengyel zlotyt és a szlovák koronát is. A Pénzügyminisztérium valamelyest rontott gazdasági előrejelzésén, így az idei évben legfeljebb 3,5 százalékos GDP-növekedésre számít - feltéve, hogy az export és a versenyképesség javul.

Gazdaság

A sávközép-eltolás után tovább gyengült a forint

A kormány és a Monetáris Tanács közösen úgy döntött, hogy a forint ingadozási sávjának közepét 282,36 forintra tolta el az eddigi 276,1 forintról - jelentette be László Csaba pénzügyminiszter szerdán, a kormányülést követően. A kabinet szerint a gyengébb forint az exportőröknek nagyobb biztonságot jelent.

Gazdaság

Hét érdeklődő a Postabank privatizációs tenderén

A hétfő esti beadási határidő leteltéig hét befektető vásárolta meg a Postabank privatizációs pályázati dokumentációját. A tranzakció sikere érdekében az ÁPV Rt. a lehetséges pályázók kilétéről a mostani szakaszban nem ad felvilágosítást.

Gazdaság

KSH: várakozáson aluli GDP-növekedés az első negyedévben

A bruttó hazai termék (GDP) 2003 első negyedévében 2,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken az előzetes adatok alapján. Az elemzők előzőleg 3,2 százalékos gazdasági növekedést vártak. A bejelentés hatására lefelé módosították év végi magyarországi növekedési előrejelzéseiket a térséggel foglalkozó londoni befektetési elemzők is.

Gazdaság

Szünetelteti működését az Est.Taxi

Átmenetileg szünetelteti működését csütörtöktől a budapesti Est.Taxi Kft. - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel. A döntést azzal magyarázta a cég, hogy az "alapításakor megfogalmazott üzleti elképzelések nem váltak be", nem tudtak nyereségesen üzemelni.

Gazdaság

A délelőtti zuhanás után stabilizálódott a forint árfolyama

Lavinaszerű forintzuhanásról számoltak be a kereskedők a bankközi devizapiacon csütörtökön délelőtt. Délután 9,45 százalék körüli szinten stabilizálódott ugyan a forint helyzete a sáv erős oldalán, ám még ez a pozíció is 124 bázisponttal volt gyengébb, mint szerdán délután.

Gazdaság

Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalt hoz létre a kormány

A kormány szerdai ülésén döntött a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) felállításáról - jelentette be a kormányülést követő szóvivői tájékoztatón Németh Imre, az agrártárca vezetője. A hivatal az uniós agrár- és vidékfejlesztési támogatások adminisztrációján kívül a tényleges kifizetéseket is intézi majd.

Gazdaság

Lágymányoson épül fel az úszó Eb-nek helyet adó sportkomplexum

Lágymányoson, az egyetemi városban épülhet fel a 2006-os úszó Európa-bajnokságnak helyet adó uszodakomplexum - jelentette be szerdán Gyurcsány Ferenc sportminiszter. A többmilliárdos beruházás megszerzésért óriási küzdelem zajlott, s néhány hete még úgy tűnt: a komplexum a Kőér utcai Spartacus-telepen épül fel.

Gazdaság

Lakáshitel: gondot okoz a bankoknak az új szabályozás

A lakáshitelezés módosításáról szóló kormányrendelet szerint a jövő héttől egy család csak egy támogatott lakáshitelt kaphat, a pénzintézetek azonban a jelenlegi szabályozás mellett nem tudják ellenőrizni, kinek van máshol kölcsönszerződése. A bankok problémájára megoldást jelentene a "pozitív lista" bevezetése, ami azonban adatvédelmi aggályokat vet fel, ráadásul a hatékony ellenőrző rendszer kiépítése több hónapot venne igénybe.

Gazdaság

Rekordot döntött az euró

A nemzetközi piacokon az euró újabb rekordot ért el, amikor 1,1920 dolláron kereskedtek vele. A dollár a magyarországi piacon is újabb mélypontra esett, 206,30/50 forinton is jegyezték az amerikai fizetőeszközt.

Gazdaság

Az MNB már nem tart a spekulációtól

Az MBN bejelentette, hogy négy hónappal a januári felértékelődési spekuláció után már nem kell tartani a spekulációtól, ezért a jegybank befejezte devizapiaci műveleteit és visszatér korábbi gyakorlatához, azaz elsősorban a kamatszint alakításával kívánja befolyásolni az árfolyam alakulását. A Monetáris Tanács hétfői ülésén változatlanul hagyta a jegybanki alapkamat 6,5 százalékos szintjét.

Gazdaság

A biztosítók szerint az államnak kell feltöltenie az árvízkárosultak alapját

Az árvízkárosultak kártalanítására felállítandó Wesselényi alap működtetésében a biztosító társaságok is hajlandóak közreműködni - jelentette be pénteken Trunkó Barnabás, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) főtitkára. A rendszer pénzzel való feltöltésében azonban elsősorban az államnak kell szerepet vállalni, mert az egyéni befizetésekből csak lassan gyűlne össze a szükséges tőke, a biztosítók pedig nem érzik feladatuknak az alap pénzügyi támogatását.

A DK nem hívja vissza jelöltjét, elindul Magyar Péter körzetében is

A DK nem hívja vissza jelöltjét, elindul Magyar Péter körzetében is

Hogyan lehet megszabadulni a tokától?

Hogyan lehet megszabadulni a tokától?

30 éven át lopta a nemzeti levéltárat egy bélyegfanatikus skót tudós

30 éven át lopta a nemzeti levéltárat egy bélyegfanatikus skót tudós

Szijjártó Péter a Vörös térről bejelentkezve mondta el, hogy sikerült beszélnie két régi, jó ismerőssel

Szijjártó Péter a Vörös térről bejelentkezve mondta el, hogy sikerült beszélnie két régi, jó ismerőssel

Tóta W. Árpád: Az ellenzéknek feladata előlépni mint leendő kormány. Megígérni, hogy te, meg te és te is ülni fogsz

Tóta W. Árpád: Az ellenzéknek feladata előlépni mint leendő kormány. Megígérni, hogy te, meg te és te is ülni fogsz

Fejlődő országokban gyakori betegség terjed Magyarországon: mi a teendő, ha hepatitiszes van a családban?

Fejlődő országokban gyakori betegség terjed Magyarországon: mi a teendő, ha hepatitiszes van a családban?

Zelenszkij: Putyin hamarosan meghal, ez tény 

Zelenszkij: Putyin hamarosan meghal, ez tény 

Trumpcesszió: terv is van az elnök tombolása mögött, vagy csak gödörbe kormányozza az USA-t?

Trumpcesszió: terv is van az elnök tombolása mögött, vagy csak gödörbe kormányozza az USA-t?

„Ne magyarázzá’, mert megbaszlak, te!” – Magyar Péterék pultját most Budapesten támadta meg egy férfi

„Ne magyarázzá’, mert megbaszlak, te!” – Magyar Péterék pultját most Budapesten támadta meg egy férfi

A címlapról ajánljuk