Észak-déli európai korridor – uniós támogatással
Az Európai Parlament elfogadta csütörtökön, hogy az észak-déli európai közlekedési folyosó Magyarországon át jusson el egészen az Adriáig.
Az Európai Parlament elfogadta csütörtökön, hogy az észak-déli európai közlekedési folyosó Magyarországon át jusson el egészen az Adriáig.
Az Invitel Távközlési Rt.-t 55 millió forintnyi bírság megfizetésére kötelezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt - közölte a hivatal kedden.
Az informatikai rendszereket az interneten keresztül egyre bonyolultabb vírusok támadják, s mind kevesebb idő telik el a sérülékenység felfedezése és az azt kihasználó rosszindulatú kód megjelenése között.
Az új gyár a Gillette Co. meglévő brit és német üzemeinek a tevékenységét is átveszi majd.
Spanyolország leendő szocialista kormányának kijelölt pénzügyminisztere biztosította a befektetőket, hogy a kabinet „szigorú és ortodox” gazdaságpolitikát folytat majd.
A 180-200 gyógyszergyártó közül várhatóan 10-20 írja majd alá a múlt heti szándéknyilatkozat alapján született megállapodást, s fizeti be a termékei árából lecsippentett 15 százalékot az Egészségbiztosítási Alapba.
Március közepén újra az utakra vonulhatnak a gazdák, most a sertéstartók vezetésével, akik szerint helyzetükben semmi javulást nem hozott a másfél hetes demonstráció után kicsikart megállapodás. A tejfeldolgozók kivárnak, és egyelőre nem fizetik meg a nélkülük kötött paktumban szereplő árat.
Szokatlan lépéssel polgári perben kér kártérítést a zöld hatóságoktól a Tokodi Üveggyár Kft. Őket okolja beruházása hosszúra nyúlt engedélyezési eljárásáért, ami miatt elvesztette korábbi hitelígérvényeit. Elavult kemencéjével viszont veszteséget termel, így a gyár csődvédelmet kért.
Felerészben tejből, felerészben savóból és permeátumból, azaz a túró- és sajtgyártás melléktermékeiből állnak a...
Háromszáz postai dolgozó csendes "sztrájkja" napokra fejre állította a Magyar Posta Rt.-nél a kézbesítést: mintegy 800 ezer küldemény rekedt az újonnan átadott budaörsi logisztikai központban.
Nem vár tovább a fővárosi önkormányzat a kormány által két éve kilátásba helyezett budapesti kompenzációs csomagra: a közgyűlés a múlt héten városházi megszorító intézkedéseket tartalmazó költségvetést fogadott el 2004-re. Ez intézmények bezárásával és elbocsátásokkal is járhat.
A tulajdonos Magyar Posta Rt. (MP) nem javasolja a JNT Security Logisztikai és Biztonsági Kft.
Sötét felhők gyülekeznek a magyarországi építőipari cégek fölött: a Gazdasági Versenyhivatal egy sor gyanús közbeszerzési eljárást vizsgál. Az első ügyben a hivatal fennállása óta a legnagyobb, csaknem 600 millió forintos bírságát szabta ki három építőipari vállalkozásra kőkemény kartellezés miatt a versenytanács.
A Novartis svájci gyógyszergyártó óriás bejelentette, hogy beszáll a német-francia Aventis gyógyszergyáért folyó felvásárlási háborúba és maga is pályázik az Aventisre-jelenti a Financial Times.
A horvát olajtársaság, az INA minden bizonnyal olcsón tud hitelt felvenni, mivel a kölcsön folyósítására pályázó bankok közötti éles verseny bontakozott ki.
Az OTP Bank 300 millió eurós szindikált hitele február végén már az előkészítés utolsó fázisában volt, és hamarosan folyósítani kezdik. A hitel fő szervezői a BNP Paribas, a Citigroup és az SMBC – tudósít az Euroweek pénzügyi lap
Nagy-Britanniának egyre kevésbé sürgős az euró bevezetetése. A brit gazdaság sokkal gyorsabban növekszik és lényegesen alacsonyabb munkanélküliséggel küzd, mit az euró-zóna országai, és a különbség egyre inkább növekszik - írja a Reuters.
A folyó fizetési mérleg hiánya 163 millió euró volt az idén az első hónapban, ami jelentősen kedvezőbb mint az elemzők által várt 241 millió euró.
A Siemens fontolgatja, hogy a németországi Bocholtban és Kamp-Lintfortban megszüntet kétezer munkahelyet, és a gyártást külföldre telepíti – értesült csütörtökön az IG Metall szakszervezet.
Roman Abramovics orosz olajmilliárdos három multinacionális olajcéggel tárgyal arról, hogy eladja nekik a Szibneft orosz olajvállalat 46 százalékos részvénycsomagját – írja bankárokra hivatkozva a Financial Times.