Több száz millió forintnyi kölcsönt adott jogosulatlanul egy cégpáros
Használt kocsikat használtak fedezetnek, ezeken keresztül hajtották be a „kamatokat" is.
Használt kocsikat használtak fedezetnek, ezeken keresztül hajtották be a „kamatokat" is.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Csaknem egy éve csökken a keresetek értéke, amit némiképp váratlanul a miniszterelnök is elismert, viszont gyors javulást ígér. Ám bármennyire szépen csillognak majd a decemberi ár- és béradatok, az elmúlt év veszteségeit nem pótolhatják – olvasható az e heti HVG-ben.
unknown
A katasztrófavédelmisek azóta eltávolították a még mozgó részeket.
hvg.hu
Gyengélkedik Európa legerősebb gazdasága, a közszolgálati Deutsche Welle egyenesen Európa beteg emberének nevezi Németországot, amely szeretné elkerülni, hogy idén csökkenjen a GDP-je, márpedig az IMF ezt jósolja.
Lengyel Miklós
Uniós jogharmonizációval takarózik a kormány az útdíjrendelet 30-40 százalékos drágulást hozó módosítása kapcsán.
Fülöp István
Távolról sem lehet nagy összeborulásról beszélni, de így is komoly eredmények tekinti az Egyesült Államok kormánya, hogy fontos kétoldalú kérdésekről tartottak egyeztetést a napokban Kínával. Mint arról Gina M. Raimondo kereskedelmi miniszter beszámolt, az USA törekszik az együttműködésekre, egyes területeken azonban semmilyen szinten nem enged.
Hiába hűtjük le klímaberendezéssel otthonainkat, ha közben szinte megfőzzük városunkat egy hőhullám idején. Akár 2 fokkal is növelheti hőmérsékletet a folyamatos klímázás, miközben egyre többen szerelik fel lakásukat velük.
hvg.hu
Andorra, Monaco és San Marino az Európai Unió területén található, de nem részei az integrációnak, viszont pénzügyileg kiskaput jelenthetnek az uniós szabályok megkerülésére – állapították meg szakértők Brüsszelben, ahol már előkészületben vannak a három miniállammal megkötendő kereskedelmi egyezmények.
Lengyel Miklós
Szentirmai István szerint a helyiek nem is ellenzik a gyár megépülését. Lakossági fórum mindenesetre csak októberben lesz.
hvg.hu
A bankok között egyre nagyobb a verseny a jó ügyfelekért, ami miatt a hitelkamatok is végre csökkenésnek indultak. Ezen az úton fontos mérföldkő a Bankmonitor szakértői szerint, hogy újra 7% alatti kamatokkal találkozhatunk a lakáshiteleknél. Utoljára tavaly októberben kaphattunk hasonló ajánlatokat.
Bankmonitor
A város vízvezetékrendszere elöregedett, és hiába toltak bele az utóbbi években közel kétmilliárd dollárt, az nem volt elég.
hvg.hu
Árfigyelő, kötelező akció, az árstop vége – csak kapkodja a fejét az, aki augusztusban élelmiszerboltba ment. Megnéztük, a sok százalékjel árnyékában hogyan is változtak az árak, mennyire vetette vissza a már elindult áresést, de kiderült az is, hogy a kristálycukorért vagy a húsért jóval többet kell fizetnünk, mint eddig.
Van, ahol már méteres víz áll az utcákon, videókon a vészjóslóan pörgő villámokat szóró, 4-es kategóriájú vihar.
hvg.hu
Csődközelben Trump fő szövetségese, a volt New York-i polgármester 6,5 millió dollárért árulja az egy sarokra a Central Parktól álló manhattani lakását.
hvg.hu
Nehéz úgy tenni, mintha a gazdaság visszaesésében bármi jó is lenne, de ahogy szinte mindennek, még ennek is vannak pozitív oldalai. De minimum olyanok, amiből még jól is ki lehet jönni némi odafigyeléssel és szerencsével.
Sztojcsev Iván
A világszervezet szerint sürgősen cselekedni kellene a klímaváltozás miatt, a szaúdi óriáscég azonban válaszra sem méltatta az ENSZ-t.
Lengyel Miklós
A látványos koronakisülést az Idalia hurrikán fenyegette floridai Tampa közelében észlelték.
hvg.hu
Hasítanak a NER-es nagyvállalkozók.
hvg.hu
Korábban azt mondta, nem fogja eladni, de már hirdetik a 800 négyzetméteres luxusvillát.
hvg.hu