Videón, ahogyan kártyavárként omlanak össze egy hegyoldalban álló házak földcsuszamlás miatt
Kullu településen csupán hatalmas por maradt az omlás után.
Kullu településen csupán hatalmas por maradt az omlás után.
hvg.hu
Az egyiptomi csatár évente akár 360 millió eurót is kereshetne.
hvg.hu
Ahogy enyhül az inflációs nyomás, úgy lesz a cégeknek egyre nehezebb megtartaniuk a dolgozóikat, és még nagyobb kihívás újakat szerezni.
hvg.hu
Az indok: háborús veszélyhelyzet.
Hiába tolt bele az állam gigászi összeget, sikeres modernizáció helyett tönkrement a patinás Tungsram izzógyár. Míg az adófizetők veszítenek, az „ügyesek” a vagyonelemekből szemezgetnek.
A kormányzati gazdaságpolitika csúcsra járt a nyáron. A számtalan lépés közt akad alapvetően pozitív trendre felülő látszatintézkedés, akad csekély hatású változtatás és sok-sok megszorítás. Az biztos, hogy jobb lesz – most annyira rossz a helyzet, hogy ennél már csak jobb lehet. Elemzés.
A beruházással 29 ezer lakos áramellátását akarják biztosítani.
hvg.hu
Hamarabb olvadt el a sarkvidéki jég, mint amihez a császárpingvinek szoktak.
hvg.hu
Az OTP-nek nem kell a lakáskassza, Mészáros Lőrinc szuperbankja és az Erste viszont vevőjelölt.
hvg.hu
A leszokást segíti az e-cigaretta, vagy pedig új fogyasztókat jelent a dohányóriásoknak, akik már felvásárolták a konkurenciát? Sok tudós fenyegetéseket kapott.
Lengyel Miklós
Az agrárium szerepe élelmiszer-biztonsági szempontból kiemelkedő, ezért csökkentenék a gazdák terheit.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A tiltakozó Keresztény Zoltán szerint a Fidesz pénzelvonása egy kisebb trianoni tragédiával ér fel.
hvg.hu
A vártnál is magasabb emelés mellett döntött Törökország központi bankja, ahol az elszálló infláció és a líra gyengülése egyre súlyosabb gazdasági nehézségekre utal. A mostani lépést várhatóan újabbak követik, ami talán megerősítheti a török jegybanki döntéshozatal iránti befektetői bizalmat, de az éves infláció idén így is a 60 százalékot közelítheti.
hvg.hu
Ritkán látható malőr történt Johannesburgban.
hvg.hu
Mentők munkája, buszok menetrendje, dugók – egyre több fronton támadják az Üllői úti védett kerékpársávokat. Az új sávok körüli polémiába beszálltak a mentők, a volt közlekedési államtitkár, a Magyar Kerékpárosklub, és immár a főpolgármester is.
hvg.hu
Az olaj drágulása és a forint gyengülése miatt szálltak el a hazai üzemanyagárak. A januári drasztikus jövedékiadó-emeléssel együtt ez magasabb inflációt és ellátási zavarokat hozhat.
Egyezséget kötöttek az LNG-dolgozók szakszervezeteivel, elhárult a sztrájkveszély az egyik cégnél, esni is kezdett a tőzsdei gázár, ami már olcsóbb, mint amennyiért az oroszoktól vesszük. Kérdés, mire jutnak a másik cégnél?
hvg.hu
A budapesti agglomeráció és az osztrák határhoz közeli helyek húzták a lakáspiacot, ott a legnagyobb az új lakások aránya. Jókora különbség látszik Kelet- és Nyugat-Magyarország között akkor is, ha azt nézzük, városokba vagy az agglomerációba költöznek-e szívesebben az emberek.
hvg.hu
Szinte minden évben elhangzik, hogy a következő (vagy azutáni) évben már aztán biztosan megindul a paksi bővítés kivitelezése. Csakhogy a teljes beruházás megindításához szükséges érdemi engedély még mindig nincs meg.
hvg.hu