Teljesen kivonul a Lego Oroszországból
Március óta már nem szállítottak új termékeket, most az üzleteik is bezárnak.
Március óta már nem szállítottak új termékeket, most az üzleteik is bezárnak.
Közös nyilatkozatban kötelezte el magát a szoros energetikai együttműködés fenntartása és kiszélesítése mellett Németország és Ausztria, beleértve a hálózati összeköttetéseket, az ausztriai tározók és az épülő német LNG-terminálok közös használatát.
Vállalkozók tömegei esnek ki szeptembertől a katatörvény hatálya alól. Mit tehetnek ők? Hova mehetnek át? És ki lesz az, akinek továbbra is megéri katáznia? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
Immár komoly inflációs kockázatként kezeli a jegybank a „devizapiaci folyamatokat” (vagyis a forintárfolyam beszakadását), amik ellen határozottan fellép. A jegybanki politikát támogatná, ha a központi költségvetés egyensúlyban lenne. A választási osztogatással megborított büdzsét a kormány épp most igyekszik megszorításokkal helyrebillenteni.
A cégnek huzamosabb ideje alacsonyabb volt a saját tőkéje a jegyzettnél, hiába kért korrekciót a Magyar Nemzeti Bank.
Több ötlete is van a BKIK-nak arra, hogy ne a tervezett módon vezessék be a katát szigorító törvényt, például az, hogy a katások eseti jelleggel számlázhassanak cégeknek is, illetve a katából kikerülők számára egy új, egyszerűsített adót javasolnak.
A Monetáris Tanács soron kívül felzárkóztatta az alapkamatot az egyhetes betét 9,75 százalékos szintjéhez – annak 2 százalékpontos soron kívüli emelésére a forintárfolyam beszakadása miatt volt szükség.
Folytatódik a dollár árfolyamának erősödése, az amerikai deviza utolérte az eurót, a forint pedig mindkettővel szemben 414-ig gyengült. Az erős dollár minden más devizát használó ország számára megdrágítja a nyersanyagokat, vagyis az inflációt fűti.
A Magyar Orvosi Kamara azt szeretné, ha az egészségügyi dolgozók mentesülnének a katatörvény egyes részei alól.
Hegyes Zoltán kitűzte a homokpadra Cibakháza zászlaját, így arra mostantól a település szabályai érvényesek.
A kata új szabályozása a kormány szándékai szerint megőrzi az adónem eddigi pozitívumait, bezárja viszont azokat a kiskapukat, amelyek a jogalkotói szándékkal ellentétes magatartást váltottak ki az adózóknál – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden az Országházban.
A fenntarthatóság mint mindent átszövő szervezési elv, egyre több vállalat életében nemcsak jól hangzó marketingstratégia, sokkal több annál: olyan terv és célkitűzés, amely nemcsak fenntartja és védi a természetes rendszereket, de segítségével hatékonysági faktorok, így pénzügyi növekedés is elérhető. A Budapest Airport fenntarthatósági vezetője most a saját fordulatos karrierje mellett ebbe a mindent átszövő, zöld stratégiába is bepillantást enged.
Miközben az euró gyengül a dollárhoz képest, a forint mindkettőhöz viszonyítva zuhan, így 412 forintba kerül egy dollár és egy euró is.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) úgy látja, hogy az európai országoknak komoly olaj- és gázellátási kihívásokkal kell szembenézniük az elkövetkező hónapokban.
Nem hatotta meg a kormánytöbbséget a katatörvény szigorításának sok kritikája, a törvényalkotási bizottság csak a helyesírási és nyelvhelyességi hibákat kijavító módosítókat engedte át.
Technológiai fejlesztésekkel, folyamatos képzésekkel, a munkaerő jobb anyagi és erkölcsi megbecsülésével, valamint jobb szervezéssel növelni kell az építőiparban dolgozók hatékonyságát – közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) kedden.
Egyre többen lépnek az öngondoskodás útjára: rendkívül keresett az önkéntes nyugdíjpénztár. De vajon mekkora állami támogatást kaphatunk erre a nyugdíjcélú megtakarításra? Melyek a buktatók, és hogyan tudjuk az összeget maximalizálni? Cikkünkben az ÖNYP nyújtotta lehetőségeket mutatjuk be a Nyugdíj Másképpen szakértőinek segítségével.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kizárta, hogy a kata törvény „felpuhulna” a róla szóló keddi parlamenti szavazásig.
Legutóbb csütörtökön volt kamatemelés, a forint azonban újra gyengélkedik.