Ötvenmilliós bírságot kapott az eMAG
Egy korábbi bírság nyomán tett vállalásaikat nem teljesítették megfelelően.
Egy korábbi bírság nyomán tett vállalásaikat nem teljesítették megfelelően.
MTI
A személyes vagyona mintegy 30 milliárd dollárral, a cégei értéke több mint 65 milliárddal csökkent.
hvg.hu
A kormány fel kívánja emelni a nyugdíjkorhatárt 64 évre, de a franciák többsége ezt nem akarja elfogadni. A szakszervezetek elsősorban a közlekedést akarják megbénítani, hogy elérjék a nyugdíjtörvény visszavonását.
Lengyel Miklós
A férfi, akinél a trófeát megtalálták, nem gondolta, hogy bűncselekmény egy elhullott állat fejét levágni és hazavinni.
hvg.hu
Több millióan haltak éhen a nemzeti kommunista diktatúrában a kilencvenes években, amikor a Szovjetunió bukása után elakadtak a segélyek. Most hasonló helyzet állt elő, mert a Covid-járvány miatt lezárták a határt Kínával, Észak-Korea szövetségesével.
Lengyel Miklós
Az ajánlás szerint a tagállamok maguk dönthetnének arról, az adott országban mennyi legyen a minimumjövedelem.
MTI
MTI
hvg.hu
Várakozásokon felül teljesített a turisztikai ágazat tavaly. A 2019-es rekordévet azonban csak megközelíteni tudták a számok, ez feltehetően a vártnál kevesebb orosz, amerikai és kínai turistán múlott.
MTI
Nem minden hevítős terméket érint a drágulás, csak azokat, amelyek nem tartalmaznak dohányt.
hvg.hu
A tőzsdék reggeli nyitása óta a Flyr részvényei 78 százalékot zuhantak.
hvg.hu
Hiába kell sokat fizetni a magánorvosnál, egyre többen inkább erre költenek, minthogy az ingyenes állami ellátásra várjanak. A drága szolgáltatásokra azonban sokan nem tesznek félre előre pénzt, pedig több lehetőség is lenne arra, hogy a magánorvosi költségeket kedvezményesen vehessék igénybe, és előre megtakarítsanak rá.
Bank360.hu
Az amerikai jobboldali álhírgyárosok már azzal hergelnek, hogy Joe Biden betiltaná a gáztűzhelyeket, Európába is kezd átszivárogni a hír az uniós tiltásról, amiből csupán annyi igaz: több egészségügyi és fogyasztóvédelmi tanácsadó is azt javasolja, hogy az új tűzhelyekre szigorúbb biztonsági előírásokat vezessenek be, annyi egészségügyi kockázatuk van a mostaniaknak. De tényleg lehet-e baj a gáztűzhelyekkel, és ha igen, mekkora az esély arra, hogy megpróbálják kivezetni ezeket?
Iván Sztojcsev
A döntést a vállalat a nyereségességének növelésével indokolja.
hvg.hu
A nyilvánosságra került dokumentumok alapján már nem lehet letagadni, hogy valóban a két kormányközeli vállalkozó tulajdonában vannak a koncessziót tulajdonló magántőkealapok.
hvg.hu
A rezsicsökkentés átszabása óta 64 százalékkal ugrott meg a fagyasztók iránti kereslet az eMAG-nál.
hvg.hu
Összesen 10,5 millió Toyota fogyott tavaly. A második helyre a Volkswagen-csoport futott be 8,3 millió eladott járművel.
hvg.hu
2017 óta kormányközeli beruházók váltják egymást a tulajdonosi székben, a projekt mégsem akar elkészülni.
hvg.hu
Veszprém vármegyében viszont a ruházati boltok készülhetnek ellenőrzésre.
hvg.hu
Hatalmas ütemben csökkent a háztartások fogyasztása, közben pedig egyre olcsóbb a gáz és a műtrágya is – a szakértő pedig optimista ezeket a jeleket látva.
hvg.hu
Hosszú évek kitartó munkájának eredményeként első alkalommal kaptak húsexportengedélyt magyar vállalatok a Fülöp-szigetek piacára - jelentette be Facebook-bejegyzésben a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap.
hvg.hu
Adójogi kihágás miatt menesztette vasárnap Rishi Sunak brit miniszterelnök a kormányzó brit Konzervatív Párt elnöki tisztségéből Nadhim Zahawit.
MTI