Októbertől még drágább lesz a kenyér
A liszt ára miatt további emelkedés várható a Pékszövetség szerint.
A liszt ára miatt további emelkedés várható a Pékszövetség szerint.
hvg.hu
A piaci várakozásoknak megfelelő mértékben, 75 bázisponttal emelte az irányadó dollárkamatot szerdán az Egyesült Államok jegybankja, a Federal Reserve.
MTI
Akár több ezer forinttal is nőhet a számlákon szereplő összeg.
hvg.hu
Letitia James New York-i főügyész szerint Trumpék nagyobbnak tüntették fel a vagyonukat, hogy ezzel kedvezőbb hitelfeltételeket kapjanak a cégeik.
hvg.hu
Az általános drágulás miatt már kevés a pályázat kiírásakor meghatározott 485 ezer forintos kilowattonkénti költség a napelemes ágazat szereplői szerint. A kivitelezők ráadásul nem tudják benyújtani a már telepített rendszerekre vonatkozó elszámolásokat, és nem tudják, mikor juthatnak pénzükhöz. A kivitelezőknek 90 milliárd forintja áll az eszközökben, sokan azonnal leállították a munkálatokat.
Lesz még dolguk és költségük a hatósági áras tűzifával az igénylőknek, mire tényleg fűteni tudnak vele. Ha csalnak, az árkülönbséget duplán verheti le rajtuk az állami erdőgazdaság – írja a Bank360.hu a kedvezmény részleteiről megjelent jogszabály alapján.
Bank360
Milliós adócsalással és a szankciók megsértésével gyanúsítják Alisher Usmanovot. Ő volt az, akinél a hírek szerint Magyarország az Oroszország elleni szankciók megvétózását helyezte kilátásba, ha nem veszik le a listáról, később aztán letett erről.
hvg.hu
Negyven hektárt adna el az állam azután, hogy kiderült, a beruházást felfüggesztik.
hvg.hu
Mozgalmas nap ez a magyar fizetőeszköznek is.
hvg.hu
Ettől a héttől már megvásárolhatók azok az állampapírok, amelyekkel legalább 7 százalékos éves kamattal próbálják a kisbefektetőket továbbra is rábírni a költségvetés finanszírozására. Néhány nap múlva az is kiderül, hogy az újraéledő Bónusz állampapír hozama mennyivel lesz a beígért 11 százalék fölött.
Bank360.hu
Sok orosz nem fogadta túl lelkesen a részleges mozgósítás ötletét.
hvg.hu
A szubkontinens különösen az orosz fegyver és energiahordozó-export kedvelt célországa.
hvg.hu
Parragh László már nem csak félretájékoztat, hanem az észszerűség határait is átlépte, megalapozatlan, téves és káros a nyilatkozata – írta a jegybank.
hvg.hu
A 2017 óta létező orosz fizetési rendszer jelentősége azt követően nőtt meg az országban és a nemzetközi piacnak a Moszkvával még szóba álló részén, hogy a VISA és a Mastercard kivonultak Oroszországból.
hvg.hu
Egyes épületek díszkivilágítását teljesen megszüntetnék, ezek kiválasztása még folyamatban van.
MTI
Tizedik generációjába lépett a világ egyik legnagyobb családi üzlete, a Windsor-család nagy-britanniai uralkodása. III. Károly azt elkerülte, hogy egyetlen font örökösödési adót is be kelljen fizetnie, viszont az anyja után ő lesz a második angol király, aki legalább a magánbevételei után adózni fog. A királyi család így is legalább 100 millió font közpénzbe kerül évente az országnak, a britek többsége azonban most is úgy gondolja, hogy ez megéri nekik. Igaz, a többség csökken - az új király egyik fontos célja lesz, hogy ezt a tendenciát megállítsa.
Sztojcsev Iván
Az adventi díszkivilágítást is korlátozzák, a hivatalokban pedig nem lehet több 20 foknál.
hvg.hu
A szigorúbb szabály csak az állami közintézményekre vonatkozik.
hvg.hu
Árstopok után beruházásstopot is hirdetett a kormányzat: csaknem 300 tervezett projektet állítottak le, hogy 2100 milliárd forintot spóroljanak. Az állami takarékoskodásnak azonban nemcsak az ígért fejlesztésekre várók lesznek a kárvallottjai, hanem az építőiparban aktív Fidesz-közeli vállalkozói kör is. Az építőipart nagyon megüti majd az állami megrendeléskivonás, és Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége elnöke szerint ez felerősítheti a szektor feszültségeit.