Barcelonában áll bíróság előtt a brazil futballsztár, akinek 2013-as átigazolása a Santosból Barcelonába igen kétes körülmények között ment végbe. Ha el is ítélik, büntetését leülnie vélhetően nem kell.
A legutóbbi jegybanki döntés óta újra megugró referenciamutatók miatt kamatstop nélkül az érintett jelzáloghitelesek már 19-20 százalékos kamattal fizethetnék a kölcsönüket. Ez a Bank360.hu számításai szerint egy 15 milliós lakáshitelnél havi 76 ezer forintos plusz kiadást jelentene. A védelmet élvezők tehát nagyon jól járnak most már 2023. június végéig, akik viszont a kamatstop első félévében inkább fixáltak, most verhetik a fejüket a falba.
Mintha oldódna a kormánynak a szélenergiával szemben évek óta fennálló fagyos viszonya, de messze van még ettől az a lelkesedés, ahogyan például a napenergiás fejlesztésekről beszélnek. Pedig a szélenergia hasznosítása nélkül féllábú óriás lehet a túlnyomórészt napelemekre fókuszáló megújulóenergia-termelés.
Őrültség az energiaválság megoldására az erdőt felhasználni – hangsúlyozzák a környezetvédők, akik szerint ez a tél nagyon borúsnak ígérkezik a fák számára Európában.
Jeremy Hunt brit pénzügyminiszter hétfő reggel bejelentette a Liz Truss-féle miniköltségvetés majdnem minden intézkedésének az eltörlését vagy felfüggesztését. A bejelentés egy újabb pofon az alig több mint egy hónapja hivatalban lévő brit miniszterelnöknek, akinek egy pénzügyminiszterét már fel kellett áldoznia, miután az általa bejelentett adókedvezményeket általános közfelháborodás és pénzpiaci sokk követte.
Az ukrajnai háború miatt orosz piaci szereplők és az orosz gazdasággal szemben elfogadott szankciókat nem az Európai Bizottság, hanem a tagállamok, így Magyarország kormánya hagyták jóvá – hívta fel a figyelmet Thierry Breton, a bizottság belső piacért felelős tagja, aki budapesti tárgyalásai után találkozott újságírókkal, köztük a hvg.hu tudósítójával. A francia politikus beszélt arról is, hogy állnak a tárgyalások az energiapiac normalizálásával kapcsolatban, és hogy mi a célja a médiapiac egységes uniós szabályozására tett javaslatnak.
Június végén összesen 131 millió forint fennálló kölcsöntartozásuk volt a jegybank Monetáris Tanácsa egyes tagjainak. A kölcsönök egy részének kamata az alapkamathoz kötött – az alapkamat meghatározása pedig a Monetáris Tanács feladata.
Mégsem lehet novembertől újra jelentkezni az ingyenmilliókkal kecsegtető napelem-támogatásra, lefújták a pályázat második körét. Csak akkor nyitják meg újra ezt a támogatási lehetőséget, ha hozzáférünk az uniós helyreállítási alap pénzeihez.
Daphnénak igaza volt – ezt skandálták tegnap a tüntetők Valettában, akik Daphne Caruana Galizia korrupcióellenes ügyekben nyomozó újságíró elleni merénylet megbízóinak leleplezését követelik.