2021 04. lapszám

2021-04





Krekó Péter: "Mostantól is azt fogom mondani, amit gondolok"

A tömegparanoiával és összeesküvés-elméletekkel foglalkozó politológus nem hátrál meg, de nem tudja nem komolyan venni az ellene kormányzati hátszéllel zajló lejárató kampányt, miután halálos fenyegetéseket is kapott. Portré-interjú Krekó Péterrel.





Összeütöttek néhány tojást, hogy megnézzék, mi történik agyrázkódáskor

Komolytalannak tűnhet összehasonlítani legfontosabb szervünket, az emberi agyat egy tojásfehérjében lebegő puha tojássárgájával, pedig éppen ezt tette a pennsylvaniai Villanova Egyetem tudósainak egy csoportja. Azt, hogy mi történik az emberi aggyal traumás agysérülés vagy agyrázkódás során, tojással modellezték, és nem alaptalanul.



Vitrai József: "Az egészség megtartása nem csupán az orvosok feladata"

Évente egy városnyival kevesebb ember halna meg Magyarországon, ha a betegségek megelőzése kellő figyelmet kapna. Az illetékesek jellemzően az egyénre hárítják a felelősséget krónikus bajaiért, pedig ideje lenne a szakpolitika felelősségét is felvetni, ahogy ezt a fejlett országok teszik – állítja Vitrai József népegészségügyi szakértő.









Mit ér valójában az okosórákban az alvásfigyelés, az EKG és társaik?

Miért lenne zökkenőmentes az alvásfigyelés és a véroxigénszint-jelzés, ha a tudományos vizsgálatok szerint még a lépésszámlálásban és a pulzusmérésben is sok az esetlegesség és a fals érték? Az okosórák egészségügyi adatait ettől függetlenül nem tartják feleslegesnek a szakértők.




















Lázár felkarolja a vidékieket, de a százmilliárdok a kiválasztottaknak juthatnak

Látványos fedősztorit kerekített Lázár János ahhoz, hogy a kormánnyal szimpatizáló üzleti körök újabb két ágazatot maguk alá gyűrhessenek: az élelmiszergyártást és a kiskereskedelmet. A vidékieknek a frissen beígért gigászi pénzek helyett egyelőre inkább dráguló ennivalóra és szűkülő választékra van kilátásuk.