Szívbe markoló történet a gyermek utáni vágyról - Filmajánló
Különböző idősíkokban és helyszíneken játszódó történetek a gyerekvállalás nehézségeiről Észak-Makedónia 2019-es Oscarra nevezett filmjében, a Fűzfában.
Különböző idősíkokban és helyszíneken játszódó történetek a gyerekvállalás nehézségeiről Észak-Makedónia 2019-es Oscarra nevezett filmjében, a Fűzfában.
Legfőbb ideje, hogy az Európai Unió foglalkozzon azzal az egyetlen tagállammal, amely nyilvánvalóan nem tartozik az EU-hoz: Magyarországgal. Így vélekedik Alexander Motyl, a Rutgers Egyetem politológiaprofesszora a nyomtatott formában is megjelenő The Hill hírportálon.
A globális vámháború negatív hatásait a magyar lízingpiac is megérzi majd – véli Zs. Nagy István, a Magyar Lízingszövetség elnöke. Az emelkedő cégautóadót a lakosság segítségével lehetne elkerülni.
„A dinoszaurusz belépett az atomkutató intézetbe, és köszönt a portásoknak. Azok visszaköszöntek, hogy jó napot, igazgató úr.” Az én hetem című sorozatunkban a héten Lackfi János írását mutatjuk be, amelyhez a következő szavakból merített ihletet: vámaggedon, kétharmadközeli, szavajárása, óriásfarkas, Születésnapomra.
Az amerikai elnök zavaros fenyegetése alapján az USA az orosz olaj vevőin keresztül büntetné Moszkvát. Magyarország az orosz olaj egyik vevője, nem mellesleg pedig az Egyesült Államok fontos, több mint 9 milliárd eurós exportpiac Magyarországnak. Így az esetleges vámok és büntetőintézkedések hatalmas pofont jelentenének.
A turizmus tavaly elérte a válság előtti szintet Magyarországon is. Az idei év még jobbnak ígérkezik. A szállodaüzemeltetés azonban a megemelkedett költségek miatt egyre kevésbé jövedelmező. A marketingen van mit javítani.
Nemcsak az Európai Unió, de a saját jogszabályait is figyelmen kívül hagyja Magyarország, amikor az európai elfogatóparancs ellenére december óta nem hajlandó bíró elé állítani a Magyarországra menekült Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyminiszter-helyettest. Egy hírverés nélkül elfogadott törvénymódosítással most megtalálták annak a módját is, hogyan védjék meg a PiS korrupcióval vádolt politikusát, ha mégis bíró elé kerülne az ügy. Ehhez nem kellett más, mint Polt Péter és a Varga Zs. András vezette Kúria helyzetbe hozása, amivel a jövőben akár minden politikai szövetséges menedéke garantálva lehet.