Végre tényleg megvette a trieszti kikötőt a kormány, de azt továbbra sem tudni, minek
Lezárult a trieszti kikötő állami átvétele, ám még jó ideig nem használható érdemben a terület. Erre is a járvány utáni újjáépítésre szánt pénzből költ a kormány.
Nem akármilyen karácsonyi ajándékot kapott Magyarország: egy saját tengerpart került a fa alá. Másfél évvel azután, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter kész tényként bejelentette, az állam kikötői területet és üzemeltetési koncessziót vásárolt az olaszországi Triesztben, tényleg sikerült lezárni a tranzakciót. A kormány jó ideje mintha szégyellné a trieszti beruházást, az előrelépésekről egyáltalán nem számol be, mindenesetre
a tulajdonszerzés lezárását a külügyminisztérium is megerősítette a HVG-nek.
Az olasz cégadatbázis tanúsága szerint a koncessziót birtokló, Aquila nevű olasz cég december 17-én került a kikötői projektre létrehozott magyar állami zrt, az Adria Port 100 százalékos tulajdonába. A magyar cégközlönyből pedig az derül ki, hogy épp e napon az Adria Port tőkéjét 1,8 millióról 16,8 millió euróra emelte a tulajdonosi jogokat gyakorló külügyi tárca. Vagyis voltaképpen a koronavírus-járvány miatt létrehozott, gazdaságvédelminek nevezett (valójában mindenféle kiadások nyílt végű fedezetéül használt) alap, a kormány ugyanis innen csoportosított át 5,4 milliárd forintot (15 millió eurót) az Adria Port tőkeemelésére még november végén. Utóbbinak egyébként egyelőre összesen négy alkalmazottja van, köztük a vezérigazgatóval, akinek a fizetését is megemelték, bruttó 1,5 millióról 1,9 millió forintra.